Ugrás a tartalomra

Idén már nem számíthatunk télre, de a január havazással indul majd

Létrehozva
Idén sem volt havas karácsonyunk, de az előrejelzések szerint idén már nem is lesz sok változás az időjárásban, télre már csak 2020-ban számíthatunk – írja a szeretlekmagyarorszag.hu.

December utolsó napjaira viszont beköszöntenek a mínuszok, január első napjaiban az Időkép előrejelzése szerint a nappali maximumok 3-4 fok körül alakulnak. Molnár László a Kiderul.hu munkatársa, a 24.hu-nak azt mondta, „a január meghozza az igazi telet: előre láthatóan január 7-től komoly fagyok és nagyobb mennyiségű, országos havazás érkezik."

Az igazi tél pedig akár két hétig is kitarthat majd, ugyanakkor ez még változhat, hiszen  az időjárás tekintetében két hétre előre a részleteket nem lehet teljes biztonsággal előre jelezni.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.