Ugrás a tartalomra

Alkalmi kapcsolatok helyett barátságok szövődnek a flamingók közt

Létrehozva
A flamingók erős barátságokat kötnek egymással, amelyek akár évekig is kitartanak - ezt állapította meg egy brit tanulmány - írja az MTI.

A kutatók öt évig figyelték a flamingók viselkedését, és kiderült, hogy a szépséges rózsaszín tollú madarak kifejezetten keresik egy adott flamingó társaságát, vele szívesen időznek, mintha közeli barátok lennének. Más egyedeket azonban elkerülnek, ami arra utal, hogy velük nem akarnak barátkozni.

Az Exeteri Egyetem tanulmánya a brit WWT Slimbridge Wetland Centre vízi állatrezervátumban élő négy flamingófaj viselkedéséről gyűjtött adatokat elemezte. A Phys.org tudományos ismeretterjesztő portálon bemutatott dolgozat a flamingók körében talált társas kapcsolatok között felsorolta a "házaspárokat", az azonos nemű flamingók közötti barátságot és a három-négy tagú baráti társaságokat is
"Eredményeink azt mutatják, hogy a flamingók összetett társadalomban élnek. Hosszú távú barátságokat kötnek a laza, alkalmi kapcsolatok helyett" - fejtette ki Paul Rose, az Exeteri Egyetem tudósa.
Hozzátette: a flamingóknál nem csak arról van szó, hogy társat keresnek, és azzal időznek. Az egymással párosodó flamingók bizonyos időt együtt töltenek, de számos további kapcsolatuk is van. Megfigyelték, hogy nőstény vagy hím flamingók kettesével, hármasával vagy négyesben is rendszeresen töltik együtt az időt.

"A flamingók hosszú életűek, néhány példány már a hatvanas évek óta él a Slimbridge-ben, és a kutatásunk szerint barátságaik stabilan megmaradnak hosszú évek után is" - emelte ki a tanulmány.
A kutatók szerint a flamingók, akár az emberek, különböző okokból alakítanak ki barátságokat, barátságaik hosszú idotartama arra utal, hogy az természetben való túlélésük szempontjából is fontos.
Rose elmondta, hogy a tanulmány eredményei segíthetik a fogságban tartott flamingók gondozását. A tudós szerint nagyon fontos, hogy a flamingók egyik állatkertből a másikba való költöztetésekor tekintettel legyenek a kialakult kötődésekre, barátságokra, és ne válasszák el a kapcsolatban álló példányokat egymástól.

A 2012-16-ig tartó megfigyelés adatait elemző kutatásban karibi, chilei, andoki és kis flamingók csoportjait vizsgálták. A csapatok létszáma 20 példánytól több mint 140 példányig terjedt, és a kutatók szerint minél nagyobb létszámú volt, annál összetettebbek voltak a bennük kialakult társadalmi interakciók.
Rose szerint eredményikből azt a tanulságot is le lehet vonni, hogy a fogságban tartott flamingóknál érdemes minél nagyobb létszámú csapatot fenntartani.

A Behavioural Processes című folyóiratban publikált kutatásból kiderült, hogy az évszakok hatással vannak a flamingók kapcsolataira, tavasszal és nyáron - a szaporodási szezonban - több kapcsolat szövődik a madarak között.
Rose szerint a társas kapcsolatok olyan fontosak a flamingók számára, hogy akkor is folytatják az interakciókat, ha esetleg egészségi állapotuk nem megfelelő.
 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.