Ugrás a tartalomra

Karácsonyi cukiság: szenteste kalandoztak először nyitott szemmel a kiskutyák

Létrehozva
A kis labradorok vakvezető kutyák lehetnek a jövőben, most azonban még épphogy rápillantottak a világra.

- Új világ köszöntött Winnipeg 9 kölykére, a 2 hetes kicsiknek karácsony első napján nyílt ki a szemük. Nekünk pedig sikerült elkapnunk az egyik első járókás kalandozást - írta szerkesztőségünknek a a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola. A miskolci székhelyű intézmény 2006-ban alakult, fő tevékenysége a vakvezető kutyák kiképzése és látássérült gazdákhoz juttatása. A Winnipeg nevű labrador tenyésszuka december 9-én előrehozott karácsonyi ajándékkal lepte meg az alapítvány munkatársait, ugyanis kilenc tüneményes kölyköt hozott a világra.

Itt még zárt szemmel táplálkoznak a kicsik:

 A kölyökkutyák anélkül születnek, hogy láthatnák: az első időszakban erre nincs is igazán szükség, hiszen édesanyjuk hosszan gondozza őket, míg érzékszerveik a megfelelő szintre élesednek. Egyes elméletek szerint a farkasok számára - amik a kutyák felmenőinek számítanak - a nagyon előrehaladott terhesség - míg az anyaméhben kialakul a látás és a hallás - megnehezítheti a várandós állat vadászatát. Előnyösebb tehát, ha az anya korábban szül, és kint gondoskodik a kicsinyekről, így visszanyerve ​​képességét a vadászatra. Egy biztos: a kiskutyák számára igazi mérföldkő az első szemnyitás.

a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola leendő vakvezetőinek szenteste nyílt ki a szemük. Az alábbi videón az egyik kiskutya első nyitott szemes kalandjait örökítették meg egy aranyos videóban:

 

 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.