Ugrás a tartalomra

Csökkent a légszennyezettség

Létrehozva
Többfelé csökkent a szálló por miatti légszennyezettség az országban, de két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen még mindig veszélyes a levegő.

A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteki térképe szerint Kazincbarcikán és Putnokon továbbra is veszélyesnek számít a levegő minősége. Sajószentpéter és Szeged levegőjét egészségtelennek minősítették, Salgótarjánban, Egerben és Hernádszurdokon pedig kifogásolt a levegőminőség.
Ugyanakkor valamennyi érintett település előrejelzésénél azt írták: javulás várható.

A többi mérőállomással rendelkező településen - köztük Budapesten - elfogadható a levegőminőség.
Az NNK korábban arra hívta fel a figyelmet: a légszennyezettség rövid távon elsősorban légúti tüneteket okoz (például köhögés, légúti irritáció, nehézlégzés), hosszú távon azonban növeli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát is.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.