Ugrás a tartalomra

Közel száz fecskefészket vertek le egy gyárnál

Létrehozva
Névtelen bejelentést kapott a héten a Mályi Madármentő Állomás arról, hogy az egyik cég gyárában rengeteg fecskefészek van, majd egy nappal később kiderült az is, hogy az ott zajló építkezésen közel száz fészket levertek.

A szervezet értesítette az esetről a helyi nemzeti parkot és a kormányhivatalt is, amelyek munkatársaival közösen járták be a helyszínt. A gyár területén irodaházak felújításán dolgozó munkások beismerték, hogy balesetvédelmi okokból eltávolították a fészkeket - írta meg a telex.hu.

„A munkáért felelősek beismerték, hogy a a tegnapi napon el lettek távolítva a fészkek, balesetvédelmi okokra hivatkozva mert az épület felső részén lévő stukkók meglazultak és emiatt történtek a beavatkozások. Szerencsére még itt nem láttunk fecskéket, így állatok nem sérültek” - olvasható a madármentő szervezet bejegyzésében.

A jegyzőkönyvek felvétele és a kihallgatások után a kormányhivatal megteszi a szükséges lépéseket.

(Címlapkép: Illusztráció; Fotó: Mályi Madármentő Állomás)

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.