Ugrás a tartalomra

Második lett az Év erdésze országos versenyen az Északerdő munkatársa

Létrehozva
A Lillafüredi Erdészet kerületvezető erdésze április végén az Északerdő Zrt. házi válogatóversenyét megnyerve jutott el az országos döntőre. Tavaly egyébként a harmadik helyen végzett az Év erdésze versenyen.
Kép

Bakti Péter az összetett szakmai írásbeli feladatsor, a felismerés, valamint a golyós lövészet versenyszámban bizonyult a legjobbnak.

A kétnapos, Gyarmatpusztán rendezett versenyen húsz szakember mérte össze tudását. A viadalt Gerner László, a Mecsekerdő Zrt. erdésze nyerte, megelőzve Bakti Pétert, valamint Horváth Flóriánt, a TAEG Zrt. munkatársát.

Az Országos Erdészeti Egyesület által kiírt Év erdésze verseny tizennegyedik országos döntőjének házigazdája a Pilisi Parkerdő Zrt. volt.

A rendezvény célja évről évre változatlan: az erdészszakma társadalmi elismertségének növelése, a résztvevők szaktudásának és szakmai felkészültségének gyarapítása.

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.