Ugrás a tartalomra

Magyarok kenyere - Ukrajnába is jut majd búza

Létrehozva
Gyermekétkeztetéssel és családsegítéssel foglalkozó szervezeteknek gyűjtik idén a búzát a Magyarok kenyere című program szervezői. Már várják a felajánlásokat, amiből jut majd külhoni magyaroknak is - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit szerdán tartottak a programban együttműködő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezeténél.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

A program sikerét, az összefogás erejét mutatja, hogy míg az első évben, 2011-ben 10 mázsa búza gyűlt össze, addig tavaly már közel 1 ezer tonnát ajánlottak fel karitatív célra a magyar gazdák. Az egész országra, sőt a világ magyarságára kiterjedő gyűjtést a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyarok Kenyere Alapítvány együttműködve szervezi és koordinálja.

A NAK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének Csabai kapuban található igazgatóságán szerdán sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet arra, hogy a program Péter, Pál napján elindult, és megyeszerte több ponton várják a felajánlott búzát.

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program mottója ("Egy kenyéren vagyunk") a NAK megyei elnökétől származik. Taskó József elmondta, 2021-ben mintegy 46 tonna búza gyűlt össze a megyében, ezt a számot szeretnék idén is elérni, ha lehet, meghaladni. Több mint egytucat szervezetnek gyűjtenek, ezek zömében gyermekétkeztetéssel és családsegítéssel foglalkozó alapítványok, egyesületek. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei akció idei külhoni kedvezményezettje a szlovákiai Szepsi városa, a búza többi része az országos "közösbe" kerül be, amiből jut majd a Böjte Csaba nevével fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, illetve ukrajnai településeknek is.

- Szeretnénk, ha minél többen segítenék a kezdeményezést - tette hozzá Taskó József.

Kép

Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő kiemelte, a program a nemzeti összetartozás egyik szimbóluma. A mostani, háborús, energiaválsággal terhelt időben - emelte ki - különösen aktuális és fontos az összefogás.

A megye nyolc gyűjtőpontján - Szendrőben, Mérán, Hercegkúton, Szerencsen, Gesztelyben, Mezőkövesden, Mezőcsáton, valamint Tiszakeszin - augusztus 20-áig várják a felajánlásokat, majd szeptemberben, Göncön tartják az adományozó ünnepet. A település polgármestere, Vinter István a sajtótájékoztatón elmondta, megtiszteltetés számukra, hogy a program záróeseményének házigazdája lehet Gönc.

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.