A magyar akkumulátorgyártási ambíciókról március elején, a Közgazdasági Szemlében jelent meg Győrffy Dóra professzor, az MTA Közgazdaságtudományi Bizottsága elnökének és a Corvinus Egyetem oktatójának közel harmincoldalas tanulmánya, amit a 444.hu szemlézett. A szerző írásában úgy vélekedik, hogy az 1950-es évek iparpolitikáját idézi a magyar akkumulátorgyártás erőltetése. Azt állítja - és ezt részletesen alátámasztott számításokkal is bizonyítja -, hogy nem csupán haszontalan, hanem kifejezetten káros Magyarországot akkumulátorgyártó nagyhatalommá tenni.
A szerző a szakirodalom és a hivatalos statisztikák mellett oknyomozó újságírók munkáira is támaszkodik a hivatalos adatok szűkössége és a téma frissessége miatt. A tanulmány legfontosabb következtetése - fogalmaz -, hogy "a klasszikus szocialista iparfejlesztésre" emlékeztető állami beavatkozások következménye megjósolható: ilyen a gazdaság többi ágának "súlyos" lemaradása és a környezeti pusztítás. Egy helyen egyenesen megállapítja Győrffy: "az akkumulátorgyártást előtérbe helyező magyar iparpolitikának nem sok köze van a modern iparpolitika hálózatos elképzeléseihez, nem épít saját K + F-kapacitást egy kiválasztott területen, és nem egy saját fejlődő iparágat véd".
A fent említett "klasszikus szocialista iparfejlesztés" alatt azt érti a szerző, hogy ebben a rendszerben "egy állam voluntarista módon kiválasztott ipari szektorba terelik a gazdaság erőforrásait, hatalmas méretekben gondolkodnak, és a kijelölt célokat minden egyéb szemponton - lakossági jólét, mezőgazdaság, környezet - átgázolva kiemelt beruházásként valósítják meg".
Győrffy a svéd példával állít párhuzamot, mint írja, az ottani akkumulátoripar "kedvező adottságokra, saját K + F tevékenységre, régiós együttműködésre és elsősorban magánfinanszírozásra alapul".
- Látványos példája annak, hogyan működik a 21. század hálózatokra építő iparpolitikája - mutat rá.
Hazánk 2021-ben a világ harmadik legnagyobb akkumulátorgyártó országa volt, a kormány célja az, hogy a debreceni beruházással az élbolyban maradjunk. A 444 szemléje is rámutat azonban, hogy "se nyersanyag, se gáz, se áram, se víz, se munkás nincs Magyarországon, semmi, ami az akkumulátorok gyártásához kell, mindent ide kell hozni".
- Az egyetlen dolog ami van, az az állami támogatás - teszik hozzá, utalva Győrffy megállapítására, miszerint azért éppen ide hozzák a koreaiak és a kínaiak a gyáraikat, mert itt kapnak jelentős állami támogatást a beruházásukhoz. A költségeik mintegy 10 százalékát adókedvezményekkel és egyéb juttatásokkal a magyar állam fedezi. Ezért már megéri nekik idetelepíteni a gyáraikat az EU-s autógyárak kiszolgálására.
A szerző számításai szerint azonban ez az állami támogatás aligha térül meg, ráadásul az elhasznált energia és víz elveszi a lehetőséget más, sokkal észszerűbb, és sokkal több hasznot hajtó fejlesztésektől.
- A magyarországi akkumulátorgyártás a magyar adófizetőknek nagyon rossz üzlet, a gazdaság más szektorainak kárára növekszik, így a fejlettségi lemaradásokat konzerválja, miközben a környezet számára is pusztító - összegez Győrffy Dóra professzor.
