Ugrás a tartalomra

Az ember, aki ott sem volt

Létrehozva
Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő szerint vele senki nem egyeztetett az akkufeldolgozó ügyében. 
Kép
Fotó: youtube / Miskolc Televízió

Két hét után megszólalt Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is az Alsózsolcára tervezett gyár kapcsán. A Miskolc TV-nek elmondta, hivatalos elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni a két lakossági fórumon. Hozzátette, kíváncsian várja a környezetvédelmi eljárások végét és a hatóságok véleményét a beruházással kapcsolatban. 

Folynak a vizsgálatok, engedély még nincs 

– Fontos, hogy a lehető legtöbb információval rendelkezzem az ügyben. Nem tudom, mi hangzott el a cég és az önkormányzat között tartott két megbeszélésen, sem semmilyen más egyeztetésen – mondta, kihangsúlyozva, a vizsgálatok folynak, engedélye pedig még nincs az üzemnek. 

– Teljes mértékben az alsózsolcaiak mellett állok – hangoztatta, hozzátéve, számára a legfontosabb, hogy az Andrada betartsa a törvényeket. Elmondta, a lehető legkisebb kockázat sem merülhet fel a gyár működése kapcsán. Arról is kérdezték, hogy a kormány miért támogat 4,7 milliárd forinttal egy idén alapított céget. Csöbör Katalin azt válaszolta, a finanszírozás nem az ő kompetenciája.



Az emberek idegeivel nem lehet játszadozni Hegedűs Andrea a nyilatkozat kapcsán kijelentette, felháborítónak tartja, hogy a térség megválasztott képviselője nem tudott semmit egy ekkora volumenű beruházásról. 

– Tereli a felelősséget az önkormányzatra. Számomra ez nem megnyugtató. Az emberéletekkel nem lehet játszadozni. Egy felelősségteljes kormány, ami Magyarországon jelenleg nincsen, nem állítja az embereket kész tények elé megfelelő környezettanulmány és korrekt tájékoztatás nélkül egy ilyen volumenű ügyben – véli a DK parlamenti képviselője.

 – Egyértelmű véleményt fogalmaztak meg az alsózsolcaiak a heti lakossági fórumon: nem akarják ezt az üzemet. Azt szajkózza a Fidesz, ha minden beruházás megvalósul, hazánk akkumulátor-nagyhatalom lesz. Azt viszont hozzá kell tenni, ebben az esetben a világ egyik legnagyobb akkuszemét-termelője is Magyarország lesz – tette hozzá Hegedűs Andrea.

 

 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.