Ugrás a tartalomra

Még szeptemberben is rajzanak a repülő csótányok

Létrehozva
A házi csótányra nagyon hasonlító repülő rovarok jelentek meg a miskolci lakótelepeken.
Kép
Erdei csótány / Fotó: csotanyellen.hu

Bár a szóban forgó bogarak valóban nagyon hasonlítanak a jól ismert svábbogárra, de nem annak mutálódott változatai, hanem egy teljesen külön faj képviselői. Tehát bár a látványuk kellemetlen lehet az erkélyeken, de nem kell tőlük tartani. Utánajártunk, hogy pontosan milyen rovarokról is van szó és hogyan lehet ellenük védekezni? 

- Erdei csótány a neve a repülő csótányfajnak, amely alapvetően kinti rovar. A növények nedveivel táplálkozik, háztartási hulladékkal, maradékkal nem, ezért a lakásba nem kívánkozik be. Persze, ha nyitva hagyjuk a teraszajtót, előfordulhat, hogy bejön, főleg este, ha odabent világítunk. Egyébként teljesen ártalmatlan, betegségeket nem terjeszt és más kárt sem okoz. Az az egy hátránya van, hogy nagyon hasonlít a jól ismert német csótányra, azzal a különbséggel, hogy képes mozgatni a szárnyát és nagyot ugrani – nyilatkozta lapunknak Gerőcs Viktor miskolci gázmester. 

Megtudtuk, hogy az egy-másfél centiméteres erdei csótányfajnak két alfaja létezik. Az egyik a lapp erdei csótány, amelynek testéről a német csótánnyal ellentétben hiányoznak a végighúzódó fekete vonalak. A másik pedig a kertvárosi erdei csótány. Míg az előbbi őshonos, az utóbbi nem és inkább mediterrán faj. Bár a lapp erdei csótány a nyolcvanas évek óta ismert hazánkban, a kertvárosi erdei csótány megjelenését körülbelül 15 éve kezdték el észlelni, ami talán összefügghet a klímaváltozással is. 

A szakember elmondta, hogy az inváziós csótányfaj rajai a városon csak átvonulnak. Nem szeretnének tartósan letelepedni, mert a lakásokban nem képesek megélni és szaporodni. Bízhatunk benne, hogy néhány héten belül, legkésőbb szeptember végére teljesen eltűnnek. 

- Mostanában többször riasztottak már az erdei csótányok rajzása miatt főleg az Avasról és Miskolctapolca környékéről. A telefonálóknak első körben azt szoktam tanácsolni, hogy várjunk a helyszíni kezeléssel. Különösen akkor, ha mindössze néhány darabról van szó – adta tudtul a gázmester. 

- Ilyenkor a mechanikai védekezést, a szúnyoghálót és a zárt ajtókat, ablakokat javaslom ellenük, mert az a leghatékonyabb. Viszont, ha tömeges megjelenés fordul elő, akkor kérésre kivonulunk és hasonló technikával írtjuk őket, mint a konyhai csótányokat. Ilyenkor a nyílászárókat bepermetezzük és néhány praktikus jó tanácsot adunk az ott lakóknak. Megismételni azonban ebben az esetben sem szoktuk az eljárást – javasolta. 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.