Ugrás a tartalomra

Hajléktalan embereket ment az árvízzel fenyegetett területekről a Máltai Szeretetszolgálat

Létrehozva
Dunabogdányban, Tahitótfaluban és Mohács térségében az árvíz elleni védekezést segíti, Budapesten pedig a Hajógyári-szigeten meghúzódó, és a Római-parton egy romos épületben élő hajléktalan embereket helyezi biztonságba a terület közelgő lezárása előtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Kép
Teaosztás a védekezésben részt vevő katonáknak. Fotó: Majoros Árpád Csaba

A Máltai Szeretetszolgálat a Duna menti településeken érintett védelmi bizottságokkal folytatott egyeztetést követően háttérfeladatokat végez a Dunakanyarban és a Mohácsi járásban, miután az árvízi védekezéssel kapcsolatos munkálatokat a hivatásos állomány ellátja. Dunabogdány és Tahitótfalu térségébe egy század katona érkezett, kedden a település veszélyeztetett házainál kezdtek védvonalat építeni. A munkálatokban részt vevő 150-200 személyről a helyszíneket végigjáró teajáratával gondoskodik a Szeretetszolgálat. 

A védelmi bizottsággal folytatott egyeztetés után Mohács, Dunaszekcső és Bár térségében is hasonló háttérfeladatokat lát el a karitatív szervezet, itt a Máltai Szeretetszolgálat a Katolikus Karitásszal és más karitatív szervezetekkel együttműködve végzi a munkát, nappali és éjszakai műszakokban mindaddig, amíg a gátakon személyes jelenlétre szükség van.

Budapesten a Hajógyári-szigeten élő hajléktalan embereket vették számba kedd reggel a Máltai Szeretetszolgálat utcai gondozószolgálatának munkatársai, hogy a terület közelgő lezárásakor senki ne maradjon a helyszínen. Az első hajléktalan embereket napközben vitték át a Szeretetszolgálat egyik budai ellátóközpontjába. 

A szociális munkások még a keddi napon állatvédő civil szervezetek segítőivel közösen a szigeten kutyájukkal tartózkodó hajléktalan embereket is elhelyezik, akik meggyőződhetnek arról, hogy a következő napokat a kutyák is biztonságos körülmények között tölthetik majd. A Hajógyári-szigetet várhatóan szerdán önti el az árvíz. Az utcai szociális munkások a Római-parton egy romos épületben meghúzódó hajléktalan embereket is felkeresték, hogy az árvíz érkezése előtt biztonságba helyezzék őket - írja közleményében a szeretetszolgálat.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.