Ugrás a tartalomra

Néhány órára kisüthet a nap kedden

Létrehozva
Többnyire borult, felhős időre számíthatunk, reggeli rossz látási viszonyokkal. Később azonban napsütés is előfordulhat.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

Időjárás

Marad az általában erősen felhős vagy borult idő - főként a déli, délnyugati tájakon reggel még rossz látási viszonyokkal -, viszont a keleti területeken néhány órára kisüthet a nap, illetve késő délutántól nyugat felől csökkenhet a felhőzet. A keleti, délkeleti országrész, valamint az északnyugati tájak kivételével estig több helyen fordulhat elő zápor, kisebb eső, délelőttig az északkeleti tájakon havas eső is hullhat. A délies szelet több helyen élénk, Sopron térségében erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között várható, a legenyhébb idő délkeleten valószínű. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő - írja honlapján a HungaroMet

Levegőminőség

A fűtési szezonnak köszönhetően kedd reggel a város központi részén egészen Újdiósgyőrig többnyire szennyezett a levegő a PM Monitoring Hálózat mérései alapján. Kivételt képez: az Avas II. üteme, az Avastető, a Békeszálló, az Egyetemváros, Komlóstető, Miskolctapolca, Örömhegy és Szirma, ahol megfelelő és jó a levegő minősége. Újdiósgyőrtől kezdve Miskolc nyugati részén szintén elfogadható, megfelelő és jó a levegő. 

 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.