Ugrás a tartalomra

Borult, párás időben lesz részünk kedden

Létrehozva
A borulat estére havasesőbe, havazásba fordulhat megélénkülő széllel.
Kép
Az ortodox templom egy felhős reggelen / Fotó: Osztie Tibor

Időjárás

Általában borult, több helyen párás időben lesz részünk. Napközben gyenge csapadékzóna vonul északról, északkeletről dél felé, amelyből zömmel esőre, majd estétől egyre inkább havas esőre, később havazásra kell számítani. Az északi, északkeleti szél az Alpokalján és az északkeleti vidékeken megélénkül, olykor megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul. Késő estére -1 és +4 fok közé hűl le a levegő - írja honlapján a HungaroMet

Levegőminőség

A PM Monitoring Hálózat mérései alapján kedd reggel egész Miskolcon és környékén jó a levegő minősége, egyedül Szentléleken megfelelő. 

 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.