Ugrás a tartalomra

Erős, olykor viharos széllel érkezik a lehűlés hétvégére

Létrehozva
Napközben a csúcshőmérséklet kevéssel fagypont fölött alakul majd, hajnalban pedig akár mínusz 8 Celsius-fok is lehet.
Kép
Felhős Miskolc

Szombat reggelre a szélvédett délnyugati tájakon köd képződhet. Napközben eleinte gomolyfelhős, napos időre van kilátás, majd észak felől vastagabb felhőtömbök sodródnak az ország fölé, néhol előfordulhat hózápor - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.

Az északnyugati, északi szél nagy területen lesz élénk, erős. Hajnalban mínusz 8 és mínusz 1, kora délután 2 és 6 fok között valószínű a hőmérséklet - tették hozzá. 

Vasárnap főként a Dunántúlon, illetve északkeleten lehet számítani erősebben felhős tájakra, másutt akár több órára is kisüthet a nap. Hózápor néhol nem zárható ki. Az északi, északnyugati szelet a nyugati országrészben többfelé kísérhetik erős, helyenként viharos lökések. Hajnalban mínusz 8 és mínusz 1 fok között, kora délután 0 és plusz 5 fok között lesz a hőmérséklet - tudatták. 

 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.