Ugrás a tartalomra

Erős lehűlés érkezhet hétvégére, a hó sem kizárt

Létrehozva
Pénteken még a széldzsekire sem biztos, hogy szükség lesz, vasárnap már inkább a téli kabátokra lesz szükség, a fázósabbaknál pedig akár a sál, a kesztyű és a sapka is előkerülhet. 

Rájár a rúd a virágzó gyümölcsösökre, újabb erős lehűlés érkezhet a hétvégére – számol be a hírről az Időkép. Azt írják, április első napjaiban még kitart az átlagos tavaszi idő, sőt pénteken a 20 fokot is elérhetjük, viszont hétvégén észak felől markáns hidegfront érkezik, ami nagyjából 10-12 fokos lehűlést hoz magával. 

– A front várhatóan szombaton érkezik esővel, záporokkal, zivatarokkal és erős, viharos északira, északnyugatira forduló széllel. Vasárnapra hideg, fagyos levegő érkezik, ekkor már csak 3 és 8 fok közötti maximumokat mérhetünk, hajnalban ismét megjelennek a fagyok. 

A meteorológiai szakportál előrejelzése szerint felhőátvonulásokból ekkor már inkább hózáporok, helyenként hózivatarok alakulhatnak ki, a szél erős, viharos marad.

(Borítókép: MTI)
 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.