Napközben a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés és az ország nagy részén száraz idő várható, de délutántól nyugat felől felhőtömbök érkeznek, főleg az ország északnyugati felén átmenetileg meg is növekszik a felhőzet. A nap második felében emelkedik a záporok, zivatarok kialakulási esélye, késő délutántól elsősorban az ország északnyugati felén lehet elszórtan számítani előfordulásukra. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 31 és 37 fok között valószínű. Késő este 20 és 31 fok közötti értékeket mérhetnek.
Nem törik meg a folyamatos meleg csütörtökön sem
Létrehozva
A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 31 és 37 fok között valószínű.
Ez is érdekelhet
Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Kellemes borzongást: -30 Celsius-fok alá esett a hőmérséklet a Bükkben
Ez még nem rekord, volt már hidegebb is.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.