A domesztikáció korai jeleit mutatják a városokban élő mosómedvék – amelyek egyébként már hazánkban is terjednek – egy új tanulmány eredményei szerint, amit a 24.hu szemlézett.
A kutatók úgy találták, hogy az emberek közelségében élő példányokon már fizikai változások is mutatkoznak, pofájuk például rövidebb, mint a természetes(ebb) környezetben élő egyedeké.
A háziasított állatok idővel barátságosabbá válnak az emberekkel szemben, sőt szoros kapcsolatokat is kialakíthatnak velük. Ez a folyamat általában tenyésztés útján megy végbe, amely során a legszelídebb példányokat pároztatják, az agresszívabbakat pedig elhajtják.
A szakértők szerint a mosómedvék számára evolúciós előnye lehet annak, ha képesek az emberek közelében élni, a városokban található szemetesek ugyanis bőséges és könnyen hozzáférhető táplálékforrást jelentenek nekik.
A kukákban lévő étel megszerzéséhez csupán arra van szükségük, hogy elviseljék az emberek jelenlétét, és ne viselkedjenek agresszívan velünk szemben, ha ugyanis veszélyesnek tartanánk a mosómedvéket, elzavarnánk vagy megölnénk őket.
A bizonyítékok tehát arra mutatnak, hogy a városi mosómedvék a háziasodás korai szakaszában vannak.