Ugrás a tartalomra

A tiszta országért, a tiszta Miskolcért, a tiszta Komlóstetőért

Létrehozva
Folyamatosan lehet csatlakozni a vasárnapig tartó TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért elnevezésű országos szemétszedési akcióhoz. Miskolcon is több helyen szednek szemetet a napokban. Miskolcon tavaly nyáron létrehozták a zöld kommandót is.

Több tucat diák szedte a napokban a szemetet Komlóstető erdős területén. Minden szemét zsákba került. Gazdusné Pankucsi Katalin önkormányzati képviselő ismertette, a helyi általános iskolából és a Diósgyőri Gimnáziumból érkeztek gyerekek, közösségi munkában szedték a szemetet. – Fontosnak tartjuk, hogy tiszta legyen a környezetünk, rendben tartsuk, és igyekszünk a gyerekeket is arra nevelni, hogy ne dobják el a szemetet – tette hozzá.

Kép

Tégla, papír, alumínium doboz, és még egy autókerék is előkerült az erdőből – hiába működik Miskolcon Közép-Európa egyik legjobban szervezett, és ingyenes szolgáltatásokat is biztosító hulladékszállítási rendszere, éves szinten mintegy ezer köbméter illegális szemetet gyűjtenek össze a városban.

Kép

Ennek visszaszorítására hozták létre tavaly a zöldkommandót. A város évente húszmillió forintot költ a tiltott szeméthegyek felszámolására. Az önkormányzati rendészet, a rendőrség, és a MiReHu munkatársai közösen ellenőrzik azokat a helyeket, ahol gyakori az illegális hulladéklerakás. Kovács László Csaba, a MIÖR igazgatója elmondta, igyekeznek megelőzni az illegális szeméthalmok kialakulását, és ha szükséges, szankcionálnak is.

– A most megtisztított területen heti rendszerességgel fognak ellenőrzést tartani munkatársaink, de hangsúlyozom, hogy a mindennapi tevékenységünkben éjjel-nappal küzdünk az illegális szemétlerakókkal szemben – nyomatékosította.

A szemetelés és az illegális hulladéklerakók visszaszorítása érdekében a kormány, a lakosság és a vállalatok összefogására van szükség – húzta alá Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemléletformáló kampány megnyitóján azt mondta: a szemetelés egyik oka a kereskedelemben használt túl sok csomagolóanyag, ezért ezeket az anyagokat betétdíjassá kell tenni, egy most készülő jogszabálytervezet szerint pedig az illegális hulladék-kihelyezés a jövőben bűncselekmény lesz.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.