Ugrás a tartalomra

A lombfújó és a playstation is kellett a tolvajnak

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája március 24-én egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki néhány nap alatt négy helyre is betört Miskolc és Felsőzsolca területén.

A Miskolci Törvényszék közleménye szerint, a férfi és ismeretlen társa március 11. és március 20. között miskolci és felsőzsolcai lakásokba tört be, hogy onnan értékesíthető vagyontárgyakat szerezzen. Két esetben sikerrel járt: az ajtót felfeszítve bejutott a házakba és azokból elhozott egy lombfújót, egy televíziót és egy playstationt.

A másik két lakásban azonban a tulajdonosok megzavarták, így a magához vett egy pár sportcipőt és egy alumínium létrát hátrahagyva menekült el a helyszínről. A cselekményével okozott kár körülbelül fél millió forint. A bíróság a lopás, valamint a lopás kísérlete elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta és indokoltnak látta a férfi letartóztatásának elrendelését április 24-ig.

A járásbíróság álláspontja szerint azzal, hogy a gyanúsított rövid időn belül több bűncselekményt követett el és életvitele is rendezetlen, megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el. A gyanúsított által elkövetett cselekmények felderítése még folyamatban van, így az sem zárható ki, hogy a bizonyítási eszközök megsemmisítésével nehezítené a nyomozást. Mindezen körülményekre figyelemmel a járásbíróság a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését látta indokoltnak. A bíróság döntését a gyanúsított és védője tudomásul vette, az véglegessé vált.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.