Ugrás a tartalomra

Miskolci utak újulnak meg

Létrehozva
Teljes egészében felújítanak három nagy forgalmú miskolci utat, emellett őszig három ütemben végeznek kátyúmentesítést az önkormányzati úthálózaton. A munkák március utolsó hetében elkezdődtek, így több helyen lehet számítani forgalomkorlátozásra.

Március utolsó hetében több helyszínen megkezdődött az április második hetéig tartó, nagyfelületű útjavítási munkák első üteme – tájékoztatta portálunkat közleményében a Polgármesteri Hivatal. Nemcsak főközlekedési utakon dolgoznak, több rossz állapotú, forgalmasabb mellékutcát is helyreállítanak – előbb a Vasgyári temető környékét és az Előhegy utcát, majd a Muhi, Ógyár, Puskin, Táncsics Mihály tér, Tóth Árpád utcát.

Április 8-ától a Baross Gábor úton és a Csabai kapuban is megkezdődik a munka, amely a Zsigmondi, Várközi, Repülőtéri, Görgey, Perczel, Szeles és Kassai utcában folytatódik.

A közleményből kiderül az is, hogy a kátyúzási munkák második ütemének előkészítése is zajlik a Városgazda útellenőri szolgálatának jelentései és az MVK jelzései alapján. Ugyanakkor a balesetveszélyes, azonnali beavatkozást igénylő kátyúkat továbbra is soron kívül javítják. A lakosság is tehet bejelentéseket, akár a Városgazda honlapján és e-mailben is, ha olyan kátyút talál, amelyet veszélyesnek ítél.

A nyári, harmadik ütemben a nagyfelületű útfelújítási munkák mellett az önkormányzat a négysávos Kiss Ernő utat és a Déli Ipari Parkot átszelő, ma már szintén nagy forgalmat bonyolító Bogáncs utcát is felújítja. Szélesítik és újraaszfaltozzák a Hidegsort is, ősz végére pedig megépítik a Katalin köz és Miskolc északi iparterülete közötti kerékpárút még hiányzó részeit.

A felújítások és javítási munkák idején a városban több helyen kell számítani félpályás korlátozásra, a forgalmasabb szakaszokon torlódás alakulhat ki. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. továbbra is naponta ad tájékoztatást az útfelújítással érintett helyszínekről. Ezzel együtt kérik a közlekedőket, hogy az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében tartsák be a munkavégzéssel érintett szakaszon érvényes forgalmi rendet, amit minden esetben táblák jeleznek.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.