Ugrás a tartalomra

„Bajnokok útja”: Miskolcra érkeztek a EuroSkills bajnokok

Létrehozva
Miskolcra érkeztek a EuroSkills Budapest 2018 aranyérmesei. Látogatásuk során Pfliegler Péter alpolgármester köszöntötte a bajnokokat a városházán, majd andrássys és bláthys diákokkal osztották meg élményeiket a versennyel, a felkészüléssel kapcsolatban, és megnézték az Andrássy műhelycsarnokát.
Preview Image
Mocsári László képgalériája!

A tavalyi EuroSkills Budapest verseny lezárásaként a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egyhetes magyarországi tanulmányútra – a „Bajnokok útjára” – hívta meg a szakmájuk legjobbjait, a verseny aranyérmeseit. A csapat, Miskolcon kívül csupán 3 magyarországi városba látogat el jutalomútja során: Budapestre, Egerbe és Veszprémbe.

32 ország 500 fiatalja versenyzett tavaly a szakmák legnagyobb európai bajnokságán, amit először rendeztek meg a közép-európai régióban.

Kép

Csiszár Zsófiától, a EuroSkills Budapest 2018 – a szakmák Európa-bajnokságának projektmenedzserétől megtudtuk, a „Bajnokok útjára” öt országból – Ausztria, Franciaország, Svájc, Oroszország, Lettország – érkeztek Miskolcra szakmájuk legjobbjai, akik aranyérmet nyertek a tavalyi EuroSkills-en. – Ez a „Bajnokok útja” gyakorlatilag egy jutalomúttal egybekötött pályaorientációs programja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának, melynek legfőbb célja, hogy népszerűsítse a szakképzést, illetve a Skills versenyeket – részletezte.

Kép

Megtudtuk továbbá azt is, tegnap a fővárosban volt a csapat, egy budapesti szakképzési centrumot látogattak meg, ma Miskolc, holnap egy kicsit kirándulósabb nap következik Egerben, majd Veszprémbe látogatnak el, és az utolsó napot Budapesten zárják.

Kép

A bajnokokat Pfliegler Péter köszöntötte a városházán. Az alpolgármester kiemelte, ezek a fiatalok jó hírét vihetik Miskolcnak, hazájukba. – A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamarán, illetve azokon a felnőttképzési és átképző intézeteken keresztül, amelyekbe ellátogatnak, bemutathatjuk nekik azt a tudást, amit felhalmoztunk, és amit a fiataljainknak szeretnénk átadni – fogalmazott. Hozzátette: ők is elmondhatják véleményüket ezekben az iskolákban, hozzátehetik azt, amit otthonról hoznak, hiszen a mai világban a szakemberképzés az egyik legfontosabb feladat.

Kép

Egy állófogadást követően a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája felé vették az irányt. A bajnokok andrássys és bláthys 9. és 10. osztályos tanulókkal találkoztak, akik elektronika, villamosság és gépészet ágazaton tanulnak. Daniel Peter Gerber számolt be tapasztalatairól és élményeiről a EuroSkills-szel kapcsolatban – a svájci diák, villanyszerelő szakterületen nyert aranyérmet.

Kép

Mechatronikában pedig egy magyar páros – Takács Zoltán és Sipos Kristóf Balázs – hozta el az aranyérmet. Takács Zoltán kiemelte, ez egy nagyon jó tapasztalat volt, és remek kiindulási alap számukra. – Az, hogy ilyen jelentős eredményt el tudtunk érni, szerintem megalapozza a jövőnket ezen a területen – emelte ki.

Kép

Tátrai István, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója kiemelte: nagyon büszke arra, hogy Varholik Dávid révén a Miskolci Szakképzési Centrum is képviseltette magát a EuroSkills-en. Köszöntő beszédében bemutatta az Andrássyt, oktatási területeit és kiemelte, készülnek arra, hogy a jövőben a saját tanulóik is képviselhessék Miskolcot a versenyen. 

Kép

A szakmák európai bajnokágán három arany, három ezüst és három bronzérmet nyertek a magyar diákok. A miskolci Varholik Dávid ápoló szakmában ezüstérmet hozott haza.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.