Ugrás a tartalomra

„Jó helyen állunk” – a hazai villamosközlekedésről tartottak konferenciát

Létrehozva
A hazai villamosközlekedés szakemberei érkeztek szerdán Miskolcra. A Lillafüreden megtartott szakmai konferencián természetesen a miskolci villamosfejlesztés, de a budapesti metró-, és a debreceni pályafelújítás is téma volt. És szakmai díjakat is átadtak.

Budapest után Miskolcon épült meg az országban elsőként normál nyomtávú közúti villamos vasút. A forgalmat 1897. július 10-én 9 darab motor és 4 darab pótkocsival indították. A 30 férőhelyes, 7190 mm-es járművek a Ganz és Tsa. Vasöntöde és Gépgyár Részvénytársaságnál készültek. Idén lesz tehát 122 éves a miskolci villamosközlekedés – az első jármű elindulása óta nagy utat tett meg az MVK: beszereztek 31 új Skoda szerelvényt, 10 kilométeren felújították a pályát, és több mint másfél kilométeren új szakasz is épült.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Idén lesz 40 éve annak, hogy Prebendárcsik Gyula az akkor még Miskolci Közlekedési Vállalathoz, az MVK Zrt. jogelődjéhez került. Azóta is itt dolgozik: villamos üzemmérnökként kezdte, jelenleg pályavasút-üzemvezető. Kiemelkedő szakmai munkájáért kiérdemelte a dr. Fazekas Ferenc-díjat, amit a szakmai konferencián vehetett át. De többször kapott már emléklap-elismerést, illetve átvehette a cég legmagasabb kitüntetését, a Meszléri Zoltán-díj is.

– Nagyon szeretem a szakmámat, jó a közlekedés ügyét képviselni. Mindig is műszaki embernek tartottam magam, és megadatott, hogy ennyi időn át ebben a munkakörben dolgozhattam. Koromból eredően már nem sok tervem van, de szeretnék még azért néhány feladatot megoldani a cégnél, vannak ötleteim – tette hozzá a kitüntetett.

Kép

A szakmai napot minden évben más, villamosvasúti közlekedéssel rendelkező város rendezheti meg. A nemrégiben kinevezett MVK vezérigazgató is fontos szakmai fórumnak nevezte a mostanit, hiszen szakemberek – tervezők, közlekedési dolgozók – tudják megosztani egymással jó tapasztalataikat. Demeter Péter kiemelte: a miskolci villamosfejlesztés országos szinten is kiemelkedő.

Kép

– Persze minden város megteszi a fejlődéshez szükséges lépéseket, de mi ebben a tekintetben is elől vagyunk: szépek, kényelmesek a villamosaink, a szolgáltatások terén is magas színvonalat képviselünk és környezettudatosak vagyunk. Jó helyen állunk tehát országos tekintetben is – húzta alá a vezérigazgató, aki ebben a pozícióban most szakmai körben is bemutatkozhatott. – Remélem, hogy mind itt, a konferencián, mind a következő időszakban jól tudom majd képviselni mind a szakmát, mind a városi közösségi közlekedés érdekeit.

A fórumon szó volt a miskolci villamospálya karbantartásáról is, ami – mint elhangzott – nemcsak biztonsági, hanem gazdasági érdek is. A szakmai napon egyébként körülbelül kétszáz miskolci, budapesti, debreceni és dunántúli szakember vett részt.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.