Ugrás a tartalomra

Mester-M Díjjal ismerték el a miskolci furulyatanárnőt

Létrehozva
Tíz, kiemelkedő munkát végző pedagógus vehetett át MOL Mester-M Díjat a napokban a budapesti Gerbeaud Rendezvényházban. A művészeti kategória díjazottjai között helyet kapott Szabóné Bíró Klára, miskolci furulyatanár is.

A MOL Mester-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén, ezzel egy időben szakmailag, emberileg is tanítványaik példaképei. A pedagógusokat általában saját, korábbi diákjaik és tanítványaik jelölik a díjra, majd a legérdemesebb jelöltek közül a MOL Alapítvány kuratóriuma összesen tíz személyt díjaz. Idén a kuratórium több mint 400 jelölt közül választotta ki azt a négy természettudományos oktatót, három művésztanárt, valamint három edzőt, akik átvehették az elismerést.  

Művészeti kategóriában díjazták idén Szabóné Biró Klárát, a Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola nyugdíjas zenetanárát. A magyar furulyaoktatás ikonikus egyénisége 44 éve van a pályán, kiemelkedő szaktárgyi felkészültség, különleges pedagógia érzék jellemzi. Diákjai országos és nemzetközi versenyeken és fesztiválokon számos első díjat nyertek el.

Kép

Példáját követve számtalan tanítványa választotta a zenei pályát. A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének gyakorlatvezető tanáraként szívügyének tekinti a főiskolai hallgatók zenetanári hivatásra való felkészítését. A Telemann Régizene Együttes alapító tagja és művészeti vezetője volt éveken keresztül. Megyei és országos rendezésű versenyeken rendszeresen meghívott zsűritag. Szeretettel, türelemmel és odaadással foglalkozik tanítványaival, akiket képességeikhez mérten fejleszt.

A zenei tudáson túl, a másik ember tiszteltére és az egymásért való felelősségvállalásra nevel. Csendes, vidám, kedves személyisége, emberséges hozzáállása, illetve a munkájára jellemző igényesség és következetesség példaértékű. Végtelen türelmével, gyerekszeretetével sokat tett, és a mai napig sokat tesz a jövő nemzedékek zenei neveléséért. Munkáját az EMMI oklevéllel, a Magyar Furulyatanárok Szövetsége Életmű-díjjal ismerte el.

A 2007-ben alapított MOL Mester-M Díj az elmúlt több mint tíz évben az egyik legrangosabb szakmai elismeréssé nőtte ki magát. Az idei díjazottakkal együtt 105 utánpótlásedző és tehetséggondozó tanár részesült az elismerésben.

Kép


„Az elmúlt 12 év alatt tehetségtámogató programjaink több mint 4800 fiatalt segítettek több mint 600 millió forinttal. A tehetséges fiatalok mögött álló, sokszor láthatatlan mesterek munkája nélkül azonban nem születhetnének meg azok a hazai és nemzetközi sikerek, amelyekre oly büszkék vagyunk” – mondta beszédében Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója a budapesti Gerbeaud Rendezvényházban tartott ünnepélyes díjátadón.

A Mester-M Díj 2018-as nyertesei természettudományos területen Giliczéné László Kókai Mária, informatika- és fizikatanár (Csongrád), Gőz József, biológia-kémia szakos tanár (Debrecen), Dr. Pintér Ferenc, matematikatanár (Nagykanizsa) és  Dr. Szalainé Tóth Tünde, biológia-kémia szakos tanár (Veszprém). Művészet kategóriában Polónyi István hegedűtanár (Budapest), Sármai József zongoratanár (Budapest) és Szabóné Biró Klára furulyatanár (Miskolc) részesült elismerésben. Sport területén díjat kapott ifj. Tomhauser István testnevelő tanár, atlétika szakedző (Budapest), Ughy Imre kajak szakedző (Tiszaújváros) és Nagy Péter testnevelő tanár, röplabda szakedző (Kecskemét).

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.