Ugrás a tartalomra

Választási felkészítés a megyeházán

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Iroda (TVI) szervezésében az EP képviselők választásával kapcsolatos tájékoztatót tartottak a vonatkozó jogszabályi- és az informatikai háttérről, kiemelt hangsúlyt fektetve az adatbiztonság témakörére szerdán délelőtt, a megyeházán.
Kép

Kovács János, megyei főjegyző, mint a TVI vezetője köszöntötte a résztvevő jegyzőket, aljegyzőket és bejelentette, hogy ezzel a rendezvénnyel hivatalosan is elkezdődött a megyében a május 26-ai EP választás lebonyolítására történő felkészülés. Emlékeztetett rá, hogy kisebb változtatásoktól eltekintve 29 éve (a rendszerváltástól) működik a meglévő választási struktúra. Kiállta az idő próbáját, ami a szervezett munkának is köszönhető. Kitért rá, hogy megyénkben 358 település található, ezért a választás lebonyolítása nagy kihívás, lesznek feladatok, munkák amelyeket időben el kell végezni.

Kép

Ezt követően ismertette a választással kapcsolatos magyarországi jogi hátteret. Szóba kerültek olyan speciális témák is, mint az átjelentkezés és a mozgóurna kérdése. Az előbbivel kapcsolatban több nagyvárosban korábban jelentkezett problémák megelőzése érdekében, jogszabályi úton történt intézkedés. Konkrét gyakorlati példákat is említett, illetve Kovács János szólt a jogorvoslati lehetőségekről is.

Ezt követően két előadás hangzott el az adatbiztonság, informatika témakörében.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.