Ugrás a tartalomra

Megszépül Miskolc – április végére befejeződik a városi nagytakarítás

Létrehozva
Géppel és kézzel is söpörnek, összegyűjtik a télen kiszórt homokot és a tavaszi zöldhulladékot is. Megkezdődött a tavaszi nagytakarítás a városban. A munkával áprilisban végez a Miskolci Városgazda Kft.

Elsőként a télen kiszórt homokot söpörték össze a járdákról, terekről, buszmegállókból, gépekkel és kézi seprűkkel is dolgoztak a munkások. Csaknem hatvanan takarítanak megállás nélkül, minden nap. Diósgyőrben, Észak- és Dél-Kiliánban, a Bulgárfölön, a Győri kapuban és a belvárosban is látható már a munka eredménye. Ezekből a városrészekből eddig 300 tonna port és szóróanyagot, 150 köbméter illegálisan lerakott hulladékot, valamint 300 köbméter zöldhulladékot szállítottak el. A Városgazda számításai szerint ez a mennyiség a munka befejezésére várhatóan megduplázódik.

A hétvégén a Selyemréten folytatják a nagytakarítást, majd utána az avasi lakótelep és a Szentpéteri kapu következik. Amikor itt végeztek, a Csabai kapuban, a Vörösmarty városrészben, majd a történelmi Avason folytatódik a munka.

Kép
Fotó: Mocsári László

A tavaszi nagytakarításra, ezen belül a hulladék összeszedésére, elszállítására – beleértve az illegális hulladék elszállítását is – csaknem 100 millió forintot fordít Miskolc önkormányzata. A pénzt a Városgazda kapja a munkavégzésre, de a társaság nem csak ebből költhet Miskolc tisztaságára, takarítására. A rendezett városkép szempontjából továbbra is kulcsszerepe van a nyomortelepek felszámolásának. Ebben a programban idén további 115 millió forint jut a telepek felszámolására, a romos épületek bontására, a törmelék elszállítására.

Tavaszi nagytakarítás házhoz menő szemétszállítással

Miskolcon országos szinten is egyedülálló a szemétszállítás és a hulladékkezelési rendszer. Évek óta „házhoz” megy a szelektív gyűjtés, és a zöldhulladékot is elszállítja a szolgáltató. Két éve már az üvegeket is elég gyűjtőzsákba rakni és kitenni a kuka mellé, mert ezt is a lakásoktól gyűjtik össze Miskolcon.

E mellett három hulladékudvar is működik Miskolcon (József Attila u. 65., Bogáncs és Lorántffy utca), ahol a lakosok szabályos keretek között tudják leadni az építési és bontási törmeléket, a használt gumiabroncsot, a háztartási lomot, az elektromos és elektronikai hulladékot, de akár még a sütőolajat is.

A hulladékudvarok veszélyes hulladékot is befogadnak. Szárazelem, akkumulátor, festék- és lakkmaradék, használt motorolaj, növényvédőszer-maradék, fénycsövek és izzók is leadhatók itt. Ráadásul ezért még fizetni sem kell. A hulladék díjtalan leadásához elég felmutatni a lakcímkártyát és személyi igazolványt, valamint az utolsó közszolgáltatási díj befizetését igazoló bizonylatot.

Kép

Miskolchoz közel, a Hejőpapi Regionális Hulladéklerakó Telepen a lakossági mellett a vállalkozói beszállítóktól érkező, veszélyesnek nem minősülő hulladékok átvételére is lehetőség van.

A jövőben Miskolcon is lehet majd a hejőpapihoz hasonló hulladékátvevő udvar, amit a vállalkozók is igénybe vehetnek majd.

Érdemes tudni, hogy egy most készülő jogszabálytervezet szerint a most még szabálysértésnek számító szemetelés, illegális hulladék-elhelyezés a jövőben bűncselekménynek számít majd.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.