Ugrás a tartalomra

Testkamerát kaptak a mátészalkai vonalon dolgozó jegyvizsgálók

Létrehozva
Testkamerát viselnek a Mátészalkát érintő vasútvonalakon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók – közölte a MÁV pénteken. A vasúttársaság munkatársaik biztonságára, valamint az utasok és vagyontárgyaik védelmére hivatkozva vezette be az intézkedést.

A vasúttársaság azt írta, áprilisig tizenkilenc jegyvizsgáló szenvedett el valamilyen támadást. Utaltak arra, hogy alapesetben öt évig terjedő börtönbüntetést kaphat, aki közfeladatot ellátó személy sérelmére erőszakos bűncselekményt követ el.

Kép

Az eszközök gyakorlati tesztelése huszonöt jegyvizsgáló önkéntes részvételével már korábban lezajlott. A testkamerákat jelenleg önkéntes alapon, több műszakban, egyelőre nyolc jegyvizsgáló használja.

Az első napok tapasztalatai is azt mutatják, hogy az érintett vonalszakaszokon utazók együttműködőbbé váltak – írták.

A vasúttársaság újabb testkamerákat is vásárol, ezeket várhatóan ősztől vehetik használatba a jegyvizsgálók Budapest elővárosaiban és országszerte több vasútvonalon – közölték.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.