Április 9-11. között és hétvégén, 13-án és 14-én az autóbuszokon és villamosokon utasszámlálást végeznek az MVK Zrt. megbízásából a járműveken helyet foglaló és azonosítójelvényt viselő számlálóbiztosok.
Számolják az utasokat
Létrehozva
Utasszámlálást végez április második hetében hétköznap és hétvégén az MVK Zrt.
Ez is érdekelhet
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.