Ugrás a tartalomra

Megütöttek egy Fideszes aktivistát Miskolcon

Létrehozva
Délelőtt a Szentpéteri kapuban, a megyei központi kórházzal szemben felállított aláírásgyűjtő pultnál egy férfi minden előzmény nélkül előbb becsmérlő szavakat kiabált, majd megütötte a Fidesz-KDNP egyik hölgy aktivistáját.

A hölgyet azonnal orvosi ellátásban részesítették, az elkövetőt pedig a rendőrök előállították. Úgy tudjuk, egy miskolci lakosról van szó, a 49 éves H. SZ. P volt, aki megütötte a Fidesz-KDNP aktivistáját. Információnkat a rendőrség egyelőre nem erősítette meg.

Kép
Illusztráció

Miskolc polgármestere közleményben ítélte el a történteket. – Miskolc Megyei Jogú Város polgármestereként, a FIDESZ-KDNP Borsod 02. számú választókerületi elnökeként az erőszaknak minden formáját, különös tekintettel a választási kampányra is, mélységesen elítélem – fogalmazott Kriza Ákos.

Kép
Minap-archív fotó

Hozzátette: „őszintén remélem, hogy az igazságszolgáltatás szervezete az esettel összefüggésben, példaszerűen végzi majd feladatát. – FIDESZ-KDNP-s tagtársunkat együttérzésemről, szolidaritásomról biztosítom. Ugyanakkor kérem a választáson résztvevő politikai pártokat, a választási kampányok felelőseit, tegyenek meg mindent az ilyen, vagy ehhez hasonló atrocitások, események elkerülése érdekében – írta Kriza Ákos.

A polgármester hozzáfűzte még: „a FIDESZ-KDNP miskolci szervezete, az európai uniós választási kampány részeként, a város több pontján teremtette meg annak a lehetőségét, hogy a párt politikájával egyetértő polgárok aláírásukkal is kifejezhessék egyetértésüket, támogató szándékukat”.

(A külső kép pusztán illusztráció!)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.