Ugrás a tartalomra

Legyártották a 15 milliomodik generátort

Létrehozva
Csütörtökön legördült a 15 milliomodik generátor a SEG Automotive miskolci üzemében. A cég egy éve független társaságként működik, 4 százalékos gazdasági növekedésével és kétezer munkatárssal a miskolci üzem a cégcsoport alapkövét jelenti – fogalmazott Uwe Mang gazdasági ügyvezető.
Preview Image
Végh Csaba képgalériája!

A cégcsoport tavaly óta független cégként működik. Öt kontinensen nyolcezer munkavállalóval dolgoznak, melynek negyede miskolci alkalmazott. Európában ez a legnagyobb üzemük, 16 telephely közül a miskolci, önálló fejlesztési központjával ezért is jelenti a cégcsoport egyik alapkövét – mondta a Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Uwe Mang hozzátette, rendkívül elégedettek a tavalyi eredményekkel. – Úgy gondolom, hogy Miskolcon minden adott, amire a cégcsoportnak szüksége van – hangsúlyozta.

Kép

– A függetlenné válás első évében nemcsak a leválással kapcsolatos kihívásokat sikerült megoldanunk, hanem tovább építkeztünk azokra az erősségekre támaszkodva, amikkel a járműipari szereplők azonosítanak minket: elkötelezettek vagyunk az innováció iránt, ami segíti a hatékonyabb belsőégésű motorokra, 48 voltos hibrid motorokra és elektromos motorokra történő átállást. Nagy teljesítményű, tartós és versenyképes termékeket és megoldásokat kínálunk, megbízható gyártási folyamatok és világszerte egységes minőségi szabványok betartása mellett. Stabil a globális jelenlétünk és elkötelezettek vagyunk az ügyfelek, beszállítók, munkavállalók és a környezet iránt – hangoztatta Uwe Mang, hozzátéve: felelősséget éreznek a munkavállalóik iránt is, lehetőséget biztosítanak számukra a személyes fejlődésre, a nemzetközi karrierre és előrelépésre, de cél – mutatott rá egyúttal – a foglalkoztatás időtartamának növelése Miskolcon, azaz a képzett munkaerő megtartása.

Kép

Elhangzott, hogy a jövőben is folytatják az együttműködést a várossal és a Miskolci Egyetemmel, számos közös projekten dolgoznak, mert mint a régió egyik legnagyobb munkáltatója, felelősséget éreznek a régió vonzerejének növelése és infrastruktúrájának fejlesztése iránt.

Kép

Pfliegler Péter alpolgármester felidézte: az indítómotorok és generátorok gyártása 2003-ban kezdődött Miskolcon, még a Bosch kötelékében. A vállalat az egyik első nagyberuházó volt, a letelepedése ösztönzőleg hatott az egész gazdasági életre. A gyártás mellett elindult a kutatásfejlesztés, kiszélesedett a társadalmi együttműködés, valamint tovább erősödött a közép- és felsőfokú oktatási intézményekkel létrejött kooperáció is. Mindezek megalapozták, hogy további cégek jöjjenek Miskolcra – mutatott rá az alpolgármester, hozzátéve: a bizalom töretlen maradt a tavalyi tulajdonosváltást követően is.

Kép

– A vállalat azon célkitűzése, hogy a mobilitást hatékonyabbá, kényelmesebbé és még inkább környezetbaráttá tegye, az megegyezik Miskolc törekvéseivel – hangsúlyozta Pfliegler Péter, hangoztatva a kiváló együttműködés fontosságát is. – A SEG Automotive, amellett, hogy mintegy 2 ezer családnak nyújtanak biztos megélhetést, fontos szerepet játszik a társadalmi életben is; szerepvállalása rendezvények, szervezetek támogatásában is megnyilvánul.

Kép

Az alpolgármester végül annak a reményének adott hangot, hogy folytatódik a cég sikertörténete, gazdasági növekedése, és ezzel Miskolcon is töretlen marad a fejlődés. – Bízunk abban, hogy továbbra is közös, Miskolcot építő sikereket fogunk elérni – zárta beszédét Pfliegler Péter.

Kép

„Nagyszerű innovációról” beszélt a megyei kormánymegbízott is köszöntőjében. Demeter Ervin szerint a fejlesztésekhez rengeteg emberi erőfeszítésre és kreativitásra van szükség, és ebben a vállalat élen jár. – Borsod-Abaúj-Zemplén megye felzárkózásában kulcsszerepe van a SEG Automotive-nak, ami rengeteg családnak biztosítja a megélhetését. Ennek a cégnek is köszönhető, hogy a megye folytathatja a felzárkózást a fejlettebb régiókhoz – tette hozzá. Demeter Ervin azzal zárta beszédét, hogy a vállalat továbbra is számíthat a kormányhivatalra, hiszen ezzel nemcsak a cégcsoport fejlődését, de a régióban élők megélhetését is szolgálják.

Kép

A cég 2020-ig további, klímavédelmet szolgáló termékek bevezetését tervezi. Emellett a társadalmi felelősségvállalás, és a képzett munkaerő megtartása is kitűzött cél. Idén például 100 olyan munkavállalót köszöntenek Miskolcon, aki 15 éve dolgozik a cégnél.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.