Ugrás a tartalomra

Harminc év a szeretet és a szolgálat jegyében

Létrehozva
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület megalapításának harmincadik évfordulóját ünnepelte a polgármesteri hivatal dísztermében szombaton. Az ünnepség végén kitüntetéseket osztottak ki a munkájukban kiemelkedően dolgozóknak.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Kiss János örömét fejezte ki, hogy sokan eljöttek az ünnepségre. – Azt gondolom, hogy van mit és van kiket ünnepelni – fogalmazott az alpolgármester, aki hozzátette, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egész Magyarország és benne Miskolc egyik meghatározó szociális szervezete. Azt a küldetést teljesíti be, amelyik az emberi civilizációt kiemeli a környezetéből, a küldetés a szegények, betegek, elesettek és rászorultak segítését és gyámolítását jelenti. – A bajban lévő ember kiszolgáltatottsága és védtelensége  bár szívbe markoló, azonban az elesett ember sokszor mégis egyedül marad, különösen akkor, amikor leginkább támaszra szorulna – mondta Kiss János, aki József Attila Szegénység szennylepleiben kezdetű versével idézte fel a két nappal ezelőtt ünnepelt magyar költészet napját. – Lehet szegénység pénzben, szeretetben és egészségben egyaránt. A civilizációnk, a humanizmusunk és a kereszténységünk értékparancsa az, hogy megtaláljuk ezeket a bajba került embertársainkat, nyújtsunk feléjük kezet és mentsük ki őket a magányból és a reménytelenségből. Ezt az értékparancsot követik önök immár harminc éve, amikor nemcsak a nevükben hordják a szeretet és szolgálat szavakat, hanem a mindennapi gondolataikban és cselekedeteikben – fogalmazott a politikus.

Kép

Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke felidézte alapító elnökük szavait: a kereszténység nem elmélet, hanem gyakorlat. – Azt is mondta, hogy a szeretet sok bűnt eltakar, valamint azt, hogy kockázatvállalás nélkül nincsen fejlődés. Ez a legutóbbi igazolódott is az életünkben. Ha visszatekintünk erre a harminc évre, megállapíthatjuk, hogy valóban határkövek mentén jutottunk előre, és hihetetlen nehézségeket vállaltunk föl. A jövőben sem érdemes másra szánni az életünket, mint segíteni ott, ahol nagy hiányok vannak – fogalmazott az alelnök, aki visszaemlékezett, mikor 1989-ben elkezdtek dolgozni, minden területen változások voltak. – Azóta megszületett a szociális törvény, a gyermekvédelmi törvény, elkezdtünk olyan szakszavakat használni, amiket addig nem. Keretek közé lett szorítva a segítségnyújtás, és miközben a rendszerben ezeket a kereteket tartanunk kell, a Máltai Szeretetszolgálat feszegeti ennek határait, mindig új gondolatokat ébreszt. Most a legfontosabb feladatunknak tartjuk a cigánysággal kapcsolatos kérdéseket – hangsúlyozta Vecsei Miklós.

Kép

Kis Imre, az észak-magyarországi régió vezetője elmondta, Borsod, Heves és Nógrád tartozik egy régióba. – Ebben a három megyében körülbelül harminc önkéntes csoport jött létre harminc évvel ezelőtt. Én magam is önkéntesként veszek részt ebben a munkában a tokaji házi gyermekorvosi praxisom mellett. Jelenleg a három megyében tizenhat csoportunk van és huszonnégy intézményünk. Foglalkozunk fogyatékosokkal, gyermekekkel, hajléktalanokkal és az öreg korúakkal.

Kép

Nagy Zsuzsanna az Apor Vilmos Emlékérem bronz fokozatát kapta, tizennyolc éve tevékenykedik a szeretetszolgálatnál. Szerinte a kitüntetés nemcsak róla szól, hanem a csapatáról is, akikkel együtt dolgozik a Miskolci Máltai Játszótéren intézményvezetőként. – Én ezt hivatásnak tartom, nem munkának, az azonban mindig jól esik az embernek, ha elismerik, amit csinál. Ez a tevékenység azt jelenti nekem, hogy a gyerekeket boldoggá tudtam tenni. A mi hivatásunk gyümölcse nem mérhető számokban, inkább abban mérhető, hogy a kicsik elégedetten térnek haza és gondolnak vissza a velünk megélt élményekre – nyilatkozta Nagy Zsuzsanna.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.