Ugrás a tartalomra

Pészah: egy különleges ünnep a miskolci zsidó közösségben

Létrehozva
Országosan sokkal több embert vonzzanak az egyiptomi kivonulás ünnepéhez tartozó széder esték látványosságuk, sikerességük és jó hangulatuk miatt – mesélt a miskolci főrabbi a zsidóság jövő héten kezdődő ünnepéről.
Kép

A pészah szó megkerülést, átugrást, elkerülést jelent, mert a tízedik csapás Egyiptomban az elsőszülöttek halála volt. Ennél a történetnél a Tóra, vagyis Mózes öt könyve leírja, hogy be kellett mutatni egy bárány áldozatot, aminek vérével az ajtófélfát és a szemöldökfát be kellett kenni. Az ilyen módon megjelölt házakat pedig a halál angyala elkerülte, átugrotta. Markovics Zsolt főrabbi beszélt az ünnepkörről.

– Ez egy nyolcnapos ünnep, aminek az első két napja és az utolsó két napja a főünnep. A három zsidó zarándok ünnep egyike, ami azt jelenti, hogy Jeruzsálembe kell zarándokolni és ott, a szentélyben áldozatot kell bemutatni – magyarázta a főrabbi. – A pészah idén április 19-én, pénteken este köszönt be. Ilyenkor széder estet tartunk, ami egy nagyon jó hangulatú, vidám, pörgős közösségi rendezvény nálunk. Konkrét forgatókönyv szerint zajlik: 30-40 percet imádkozunk, majd leülünk az előre megterített asztalokhoz. Én beszélek majd az ünnepről, meséket mondok, különböző dolgokat mutatok végig, amik jelképesek és mind az egyiptomi kivonuláshoz kapcsolódnak. Lesznek közös énekek, aztán elfogyasztjuk a mindenki által ismert macesz gombócot.

Kép

Ezeken az estéken a családok együtt vesznek részt, így a gyerekeket is várnak külön programmal. – Az étkezés előtt három pászka van előttem, eltöröm a középsőt, majd a nagyobbik részét eldugjuk, amit az evés után kell megkeresniük a gyerekeknek úgy, hogy közben mi, felnőttek mondjuk nekik, hogy hideg-meleg. Az, aki megtalálja, kérhet valamit. Két élményem volt: egy kislány azt kérte, hogy áldjam meg a szüleit, egy kisfiú pedig azt, hogy csináljak meg ötven fekvőtámaszt. Nem volt mit tenni: ünnepi öltözetben „földre vetettem magam”, és tele hassal azonnal lenyomtam neki ötven fekvőtámaszt, hiszen ezt kérte – nevetett a főrabbi.

Markovics Zsolt úgy nyilatkozott, nagyon fontos, hogy felhívják a figyelmet az ünnep különlegességére. – Olyan dolgok vannak előttünk, amiket máskor nem használunk. Például keserűfű, ami az egyiptomi fogság keserűségére utal, sós víz, ami a könnyekre, tojás, ami a születés és halál körforgására, továbbá sült nyak, ami a pészaki bárányáldozatra.

Az ünnep első napja az Egyiptomból való kivonulásra, utolsó napja pedig a tengeren való átkelésre emlékezteti az ünneplő zsidóságot.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.