Ugrás a tartalomra

Megerősítették az együttműködést

Létrehozva
Négy ország – Lengyelország, Szlovákia, Románia Ukrajna – kamaráinak vezetőit látja vendégül a BOKIK április 15-én és 16-án Miskolcon, hogy a Kárpáti Kamarák Szövetségének jelenlegi helyzetéről, feladatairól tárgyaljanak.
Kép
nemzetközi találkozó
Fotó: Juhász Ákos

Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Iparkamara elnöke elmondta, huszonöt éve kezdeményezték a Kárpáti Kamarák Szövetségének megalakulását. – Célunk az volt, hogy a mi régiónk vállalkozásai és a határ menti területek vállalkozásai fejlesszék üzleti kapcsolataikat. Én úgy látom, hogy ebben gazdasági potenciál van főleg a kereskedelem területén, és el is értünk sikereket. Örülök annak, hogy a partner kamarák elnökei egyöntetűen úgy látják, hogy ezt folytatni kell. A munka szervezettségét a digitalizációs élethez való alkalmazkodással is lehet javítani. Remélem, valamennyi vállalkozás számára eredményeket fog hozni elhatározásunk – hangsúlyozta az elnök. A résztvevők örültek a lehetőségnek, hogy megbeszélhetik az együttműködés további menetét. 

Kép
nemzetközi találkozó

Az alapító tagok között szerepelt Szlovákia, Ukrajna, Románia és Lengyelország egy-egy iparkamarája, azóta más megyék iparkamarái is csatlakoztak a szövetséghez. Az eltelt idő alatt a tagok több közös rendezvényt szerveztek a területükön működő vállalkozásoknak: ide sorolhatók az Ungvári Kontakt Napok vagy a különböző kétoldalú rendezvények, találkozók.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.