Ugrás a tartalomra

Újra összeült a nyugdíjas tanács

Létrehozva
Nyugdíjas szervezetek képviselőivel találkoztak a város vezetői a Városháza Dísztermében, szerda délután, hogy kötetlen beszélgetésen vitassák meg a szépkorúakat érintő legfontosabb kérdéseket, problémákat, javaslatokat.
Kép
idosek_tanacsa_190417_vcs_05.JPG
Fotók: Végh Csaba

A nyugdíjas tanács évente kétszer ülésezik. Ezeken a találkozókon számos kérdést felvetnek a nyugdíjasok, és itt kapnak tájékoztatást az aktuális eseményekről is.

Kép
idosek_tanacsa_190417_vcs_02.JPG

Kriza Ákos, Miskolc város polgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott: „A legfontosabb feladat, hogy közösséget építsünk.” A polgármester biztosította a Díszteremben összegyűlt klubvezetőket arról, hogy a Salkaházi Sára programsorozat 2019-ben is folytatódik. Továbbá kifejtette: idén is rendelkezésükre áll évi 50 ezer forint támogatás klubonként.

Kép
idosek_tanacsa_190417_vcs_08.JPG

Kiss János, alpolgármester, az Idősek Tanácsának elnöke felidézte a Salkaházi programsorozat kínálatait, felhívva a figyelmet arra, hogy a program 5 évvel ezelőtt indult. – Eddig is igyekeztünk, és ezután is arra fogunk törekedni, hogy olyan programok kerüljenek be a sorozatba, melyek egyértelmű üzenete: jó Miskolcon nyugdíjasnak lenni – emelte ki. Ennek a gondolkodásnak a jegyében jött létre az Idősek Tanácsa Miskolcon, ami megpróbál olyan célokat kitűzni, amelyek a Salkaházi programban nem szerepeltek. – Így az Idősek Tanácsa az egészségmegőrzésre és az önképzésre koncentrál – hangoztatta, felidézve a „Imádok élni” Ki mit tud?-ot, ahol több mint 50-en indultak el, és 12-en jutottak be a május 2-ai döntőbe.

Kép
idosek_tanacsa_190417_vcs_19.JPG

– Hogy mennyire megy a híre ennek a közösségteremtő programnak, a Salkaházi Sára Programnak? – vetette fel Soós Attila, frakcióvezető. Példaként említi Szikszót és Székesfehérvárt, ahol a miskolci minta példájára, már elindult egy hasonló kezdeményezés. Soós Attila arról is szólt, azért csinálják ezt, mert egyrészt értékrendként azt tanulták, hogy adjanak vissza mindabból, amit ők is kaptak. Másrészt azért, mert hisznek abban, hogy ennek a plusz munkának van egy olyan ereje, ami mással nem pótolható.

Kép
idosek_tanacsa_190417_vcs_12.JPG

Az ilyen találkozókon el tudják mondani ötleteiket, gondolataikat, megtehetik azokat a javaslataikat a városi vezetőknek, amelyekkel meg tudják könnyíteni a nyugdíjas közösség életét, hétköznapjait.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.