Ugrás a tartalomra

Hagyományos tavaszi összejövetel Szirmán

Létrehozva
Nyugdíjba vonuló orvosi asszisztenseket búcsúztattak szombaton a szirmai Református Általános Iskola tornatermében, a hagyományos tavaszi összejövetel alkalmával.

Szécsényi Marianna önkormányzati képviselő elmondta, Szirmán már hagyomány a tavaszi kertiparti, amit most az időjárás miatt a tornateremben tartottak meg.

Kép
nyugdíjas búcsúztató Szirmán
Fotó: Mocsári László

Hozzátette: mindig újabb és újabb programokkal igyekeznek megszólítani a helyieket. – Ez most egy kettős ünnep számunkra: nemcsak együtt vagyunk, kikapcsolódunk, hanem ezúttal két orvosi asszisztenst is köszöntünk, akik nyugdíjba mennek. Ők Márton Lajosné és Éles Lajosné. Őket köszöntöttük egy szeretetcsomaggal, a 40 év munkájukat ezzel is megköszönve – mondta, hozzáfűzve: képviselői alapjából tartották meg a rendezvényt, emellett az anyák napja alkalmából virágot is osztottak. Több mint 100 fő érkezett a rendezvényre, a hely több ember fogadását nem tette lehetővé.

Kép
nyugdíjas búcsúztató Szirmán

Az orvosi asszisztensek meghatódva elmondták, mindig azért dolgoztak, mert szeretik az embereket, és mert szívesen tettek a településért. – Ha nem így lett volna, nem is tudtuk volna ezt csinálni. Valóban hivatásunknak éreztük ezt a szakmát. Igyekeztünk lelkiismeretesen végezni a munkánkat, és mindenkinek segíteni – fogalmaztak.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.