Ugrás a tartalomra

Változik a közlekedési rend három selyemréti utcában

Létrehozva
Május 10-étől három utcát egyirányúsítanak a városrészben.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint május 10-től a Selyemréti városrész 3 utcáját – a Kőrösi Csoma Sándor, a Bolyai János és az Éder György utcát – egyirányúsítják.

A forgalmirend-változást az ott élők kezdeményezték, hogy egyszerűbb és könnyebb legyen az érintett utcákban a közlekedés és parkolás.

Kép

A változás május 10-én lép életbe, ezeket KRESZ táblák is jelzik, és május 10-e után a szükséges útburkolati jeleket is felfestik.

Kérik, hogy az arra közlekedők figyeljenek a megváltozott forgalmi körülményekre!

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.