Ugrás a tartalomra

Négy új betegszállító járművet kapott a Központi Kórház

Létrehozva
Új autók érkeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházhoz, köztük egy korszerűen felszerelt esetkocsi is. Idén még további két új jármű érkezik. Április óta a telephelyen és a tagkórházak között a betegszállítást saját hatáskörben, 9 gépjárművel végzik. Évente mintegy százezer fekvő, és csaknem hárommillió járóbeteget látnak el.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

Vénabiztosítási eszközök, légzésbiztosítás eszközei, lélegeztetőgép, defibrillátor – ebben az új esetkocsiban is ugyanúgy benne van minden, mint a mentőszolgálat legmodernebb járműveiben. Jól felszerelt és alkalmas arra, hogy a kórházon belül vagy a tagintézmények között komfortos körülmények között szállítsa a betegeket. A másik három jármű is nemrég érkezett.

Breitenbach Sándor, a kórház műszaki igazgatója elmondta, ezek a mentőautók orvosi kísérettel vagy mentőtiszti szakszemélyzettel történő betegszállításra szolgálnak. – Ez azt jelenti, hogy súlyosabb állapotú betegeket szállítanak, akik ellátásához vagy telephelyek közötti mozgatásához olyan egészségügyi gépműszer-felszereltség kell, ami az egészségügyi állapotuk fenntartását tudja biztosítani.

Kép

A Központi Kórházban tavaly kilenc jármű havonta csaknem háromezer fekvő, ülő- és járóbeteget szállított. A korábbi járműpark átlagéletkora tíz év, és futásteljesítményük is megközelíti már az ötszázezer kilométert.

Révész János főigazgató visszaemlékezett, a múlt év végén, illetve ez év első negyedévében négy gépjárműnek a beszerzésére került sor, összértékben hetvenmillió forintból, ebből húszmillió forint intézményi forrásból ötvenmillió forint pályázati forrásból valósult meg. Ebben az évben tervezzük még további két betegszállító járműnek a cseréjét.

Jövőre a betegszállító járművek teljes flottája lecserélődik. A Központi Kórház hat telephelyén évente mintegy százezer fekvő, és csaknem hárommillió járóbeteget látnak el.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.