Ugrás a tartalomra

„Mindig a szolgálat volt a legfontosabb”

Létrehozva
Miskolc nagyon sokat jelent számomra, 1950 óta élek itt. Látom a város hihetetlen mértékű fejlődését, az előrelépést úgy a gazdaság, mint a közlekedés terén – mondja Nagy Alfréd, aki életútja során elért eredményei, emberi magatartása és értékrendje, valamint Miskolcért végzett munkája alapján Gálffy Ignác életműdíjat kapott.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Nagy Alfréd a felvidéki Losonc mellett, Vilkén született, 1938-ban. Meg kellett tapasztalnia a kitelepítés borzalmait, vasúti tehervagonban szüleivel és húgával Magyarországra szállították. Kál után Miskolcon kezdték újra életüket. A középiskolás éveit meghatározta az 1956-os forradalom, aminek a Földes Ferenc Gimnázium diákjaként aktív résztvevője volt. Barátaival a 2000-es években megalakították a Széchenyi ’56 emlékbizottságot, mellyel a Széchenyi név újrafelvételéért küzdöttek. Az iskola falán elhelyeztek egy Széchenyit ábrázoló emléktáblát, amelyet ő adományozott, s amelyet a város a hivatalos megemlékezések részeként megkoszorúz. 

Iskolái végeztével a Magyar Államvasutaknál kezdett dolgozni, kezdetben előmunkás, később vonalbiztos lett a pályafenntartásban. A 70-es években levelező tagozaton elvégezte a Nehézipari Műszaki Egyetemet, ahol okleveles gépészmérnöki diplomát szerzett. A vasútnál negyven évig szolgált, műszaki osztályvezető lett. A miskolci igazgatóság teljes szolgáltatási területén, Záhonytól Budapest határáig hozzá tartozott minden, ami műszaki jellegű: pályafenntartás, biztosító berendezések, beruházások és a különböző vasúti épületek. Munkája során rendre komoly elismeréseket, kitüntetéseket kapott, beosztottjai szerették, mivel kiállt értük és szakmai értékeket képviselt. 

Kép

– Pályám során bejárhattam az egész országot, a világot. De szépséget jelentett számomra az is, hogy az emberek biztonságáért feleltem. A szolgálat volt a legfontosabb számomra. A munkatársaimnak is mindig azt mondtam, hogy nem „melózni” mégy, hanem szolgálatba. Kemény vezető is voltam, de sokoldalúságomat és bátor irányításomat elismerték a szakmában – mondja.

Nyugdíjba vonulását követően néhány évig – főként vasútépítéssel és tervezéssel foglalkozó – magánvállalkozásnál dolgozott főmérnökként. Aktív szerepet vállalt a Közlekedéstudományi Egyesület munkájában, aminek elismeréseként életmű díjat kapott 2019 januárjában.

Nyolc éve a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-nél tölti be a felügyelőbizottság elnöki posztját, ahol jól kamatoztathatja hatalmas mennyiségű szakmai tudását és élettapasztalatát.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.