Ugrás a tartalomra

Hűen az elvekhez, elhivatottsággal

Létrehozva
V. Vincze Zoltán már gyerekként megismerhette a politikai üldözést. A rendszerváltozást követően több politikai és civil
szervezet munkájának aktív résztvevője. Miskolc közösségi életében betöltött szerepe, valamint elhivatottsága és értékrendje elismeréseként Szemere Bertalan közéleti díjban részesül.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Vitéz lovag kalotaszegi nemes V. Vincze Zoltán 1933. február 18-án, Görömbölyön született. Édesapja 1945-ben részt vett a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt helyi szervezetének megalapításában, amelynek következtében V. Vincze Zoltánt 1951-ben kizárták az ország összes középiskolájából. Két évvel később a Földes Ferenc Gimnázium levelező tagozatán tudott érettségi vizsgát tenni. Az FKGP rendszerváltás utáni újraszervezésében lelkesen vett részt, a városi szervezet elnöke lesz. Ebben jelenleg is kitartóan tevékenykedik, miközben a tagságot a polgári kormányzás mellett való kiállásra buzdítja. 

– 1953-ban behívtak katonának: novembertől a légierőhöz kerültem. Katonaidőm alatt Budaörsön a Vasvári Pál Repülő Szakképző Tiszti Iskolán rádiós kiképzést kaptam. Az ’56-os forradalom és szabadságharc idején a laktanyában megalakított forradalmi katonatanács elnökének választottak – idézi fel.

A rendszerváltást követően több politikai és civil szervezetnek a munkájában vállalt szerepet. A Magyar Vidék Országos ’56-os Szervezet miskolci szervezetének elnöke, a Szent Korona Társaság megyei elnöke. 

2010. szeptember 3-a óta működik Miskolcon a Civil Összefogás Fórum (CÖF) helyi szervezete, amelynek alapítója V. Vincze Zoltán volt, aki 2014-től alapító elnöki tisztséget is betölt.

Törekszik arra, hogy az ’56-os szervezetek együttműködését továbbfejlessze, mert mint mondja, egyre kevesebben vannak azok, akik még tevékeny résztvevői lehettek az ’56-os forradalomnak, másrészt személyes, családi okok miatt. – 1956. október 26-án Miskolcon is halálos áldozatokat követelő sortűzre került sor: tizenhatan haltak meg a Zsolcai kapui rendőrség előtti tüntetés során. „A sortűz alatt közvetlenül mellettem álló keresztapám fiát, Vincze Sándort agyonlőtték.” – idézi fel szívszorító emlékeit.

Emléktáblát állítottak Diósgyőrben, a vár mellett a málenkij robotra elhurcoltak emlékére. A tábla felállításának
egyik kezdeményezője és közreműködője volt V. Vincze Zoltán, részben mint magánember, részben, mint az
FKGP miskolci vezetője.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.