Ugrás a tartalomra

Látta-e a balesetet? Járt-e a környéken éppen akkor?

Létrehozva
A rendőrség a lakosság segítségét kéri, mert ismeretlen maradt előttük az a sofőr, aki egy kisfiút ütött el a zebrán péntek reggel.
Kép
Forrás: telepaks.net

A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset okozása miatt folytat nyomozást ismeretlen tettessel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint május 17-én 7 óra 25 perc körül egy ismeretlen sofőr az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és gyártmányú gépjárművel a Miskolc, Szent István utca és Malomszög utca kereszteződésében elütött egy 12 éves fiút, aki az itt lévő gyalogátkelőhelyen kívánt áthaladni.

A balesetet követően a sofőr megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

Az ismeretlen gépjárművezető felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a balesettel vagy a balesetet okozó ismeretlen sofőr kilétével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. A névtelenség megőrzése mellett is tehetnek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán.

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.