Ugrás a tartalomra

Megújultak járdák és parkolók

Létrehozva
Csaknem hétmillió forintos fejlesztés történt az Aulich utcában, a Testvérvárosok útján és a Dankó Pista utcában.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Új aszfaltot kapott egy járdaszakasz az Aulich 20. és 26. szám között. Fenyvesi István, egy itt élő lakó elmondta, az Avas ezen részén sok családos él. – Gyerekek bicajoznak, rollereznek itt nap mint nap, nagymamák és nagypapák hordják erre unokáikat, akiknek az összetöredezett járdaszakasz már balesetveszélyes volt. Eperjesi Erika önkormányzati képviselőhöz fordultunk segítségért, aki szívesen támogatta ezt az ügyet.

– Itt egy százhúsz méter hosszú és 1,4 méter széles járdaszakasz újraaszfaltozásához adtam 1,4 millió forintot képviselői alapomból. A kérés már korábban felvetődött, idén azonban meg is tudtuk oldani ezt – nyilatkozott a politikus.

Kép

A Dankó Pista utcában, a Mindszenti temető melletti gyeprácsos parkolók is megújultak, egy 11 méteres, egy 18 méteres és egy 47 méteres szakaszon. Az itteni beruházás összege 4,4 millió forint volt. Ugyanebben az utcában az 1-3. szám előtt kijavították a járdaszegélyt és akadálymentesítették azt, ötszázezer forintból.

Ugyanilyen munkát végeztek a Testvérvárosok útja 22. szám előtt is, hatszázötvenezerből.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.