Ugrás a tartalomra

Parkolóbővítés a Bartók közben

Létrehozva
A Modern Városok Programban a Diósgyőri vár környezetének rendezése programelem részeként bővítik a Bartók közben lévő parkolót.
Kép
Forrás: das.hu

A fejlesztéssel további harmincnégy személygépkocsinak lesz hely, így összesen nyolcvan férőhelyesre bővül a terület. Emellett öt férőhelyes, kifejezetten szállító-, illetve tehergépjárművek várakozására alkalmas parkolóhelyet is kiépítenek. A fejlesztéssel a Diósgyőri vár ötszáz méteres körzetében – a már korábban megépített helyekkel együtt – összesen kétszázötven személygépkocsi, nyolc autóbusz és öt tehergépjármű parkolhat egy időben. A munkálatok befejezését idén nyár végére ígéri a kivitelező.

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.