Ugrás a tartalomra

„Támogatók Társasága” elismerésben részesült a Miskolci Törvényszék

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház által alapított „Támogatók Társasága” díjat a bíróság elnöke, Répássy Árpád szerdán vette át Révész Jánostól, a kórház főigazgatójától, a törvényszék és munkatársai karitatív munkájának elismeréseként.
Kép

Az díjátadón tartott beszédében a bíróság elnöke elmondta, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke által meghirdetett „Karrier - Család - Egészséges életmód” program részeként a Miskolci Törvényszék is gyarapította azon intézkedések körét, melyek hozzájárultak a bíróság társadalmi szerepének és elismertségének megerősödéséhez. Különösen hatékony, a kölcsönös elismertségen alapuló kapcsolat alakult ki a bíróság és a régió legmeghatározóbb egészségügyi intézménye, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház között, melynek keretében a törvényszék számos alkalommal szervezett adománygyűjtést a kórházban ápolt gyermekek javára, támogatva ezzel gyógyulásukat.

„A kórház által szervezett jótékonysági programokhoz mindig örömmel csatlakozunk, ezzel is felhívva a figyelmet a támogatás, az összefogás fontosságára – fogalmazott a törvényszék elnöke. Ilyen, a törvényszék által is támogatott esemény a május 25-én, szombaton szervezett „Gyere és fuss velünk a sérült gyermekekért” jótékonysági futóverseny, mely a kórház gyermek-rehabilitációs osztályán gyógyuló kis betegek elhelyezési körülményeinek szépítésére szolgál – folytatta Répássy Árpád.

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.