Ugrás a tartalomra

Történelmi rekordokat döntött Miskolc turizmusa

Létrehozva
„Újabb csúcsokat dönt a miskolci turizmus” címmel tartott sajtótájékoztatót Kiss János alpolgármester, szerda délután a városházán. Kiemelte: 2020 után már az új tapolcai fürdő is pörgeti a turisztikai motorokat.

„Történelmi rekordokat döntött Miskolcon egy olyan iparág, ami kétség kívül a jövő iparága” – hangoztatta Kiss János, Miskolc város alpolgármestere.

Kép

Véglegesedtek a 2018-as év turisztikai adatai Miskolcon. Az idegenforgalmi adóbevételek történelmi csúcsokon jártak 2018-ban, és elérték a 178 millió forintot. Kifejtette továbbá, az elmúlt évtized fejlődését jól jellemzi, hogy a 2010-es bevételhez képest 2,5-szeresére nőtt a bevétel – 2010-ben ez a bevétel 70 millió forint volt. – Az elmúlt két évben átlagosan évi 13 százalék volt az emelkedés – nyilatkozta az alpolgármester. 

Mint mondta, Miskolc számára fontos, hogy felismerje a világpiaci trendeket: hiszen látszik a turisztikai iparág előretörése. Egyes nagyvárosok – például Velence, Amszterdam – annyira zsúfoltak, hogy turisztikai különadót készülnek szedni. A magyar turizmus is arra készül, hogy 2030-ra 11 százalékról 16 százalékra emeli a részesedését a magyar GDP-ben.

Kép

– Jól látható tehát, hogy azok a városok, akik nem készülnek fel a turizmus fejlesztésére és a turisták fogadására, hamarosan lemaradnak. Márpedig lemaradni nem szabad, mert a turizmus élénkíti az ingatlanpiacot, munkahelyeket teremt, támogatja a helyi kiskereskedőket és a vendéglátóipart – fejtette ki.

„Miskolc jelenleg nagyon jó pozícióban van” – húzta alá Kiss János, hozzáfűzve: ez látszik a számokból is. Az alpolgármester továbbá kifejtette: a szallas.hu legutóbbi sajtóközleménye szerint a Miskolctapolcai Barlangfürdő a legkeresettebb vidéki desztináció, megelőzve az egri várat, a hévízi és zalakarosi fürdőket és más hagyományos turisztikai fellegvárakat is. Így a miskolctapolcai fürdő lett országosan is az elsődleges turisztikai célpont. 

Missing médiaelem.

– Azonban, ha Miskolc továbbra is az élmezőnyben akar maradni, akkor a turisztikai infrastruktúra világszínvonalú fejlesztését kell célul kitűznünk – mondta. Ebbe a célrendszerbe illeszkedik az új négyévszakos tapolcai élményfürdő 12,7 milliárd forintos fejlesztése. Hazánk legnagyobb és legexkluzívabb wellness- és élményfürdő komplexumának alapkövét a múlt héten rakták le. A fejlesztés várhatóan még tovább növeli majd a város turisztikai vonzerejét, turisták százezreit fogja Miskolcra vonzani és önmagában képes lesz megduplázni Miskolc turisztikai piacát – emelte ki zárásként.

Ez is érdekelhet

„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.
Megtartotta második ülését a választási bizottság az 1-es választókerületben
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Pénteken ismét összeült a helyi választási bizottság a Városházán, hogy döntsön az egyik jelölt nyilvántartásba vételéről.
Unimate
Országos döntőre készülnek a miskolci diákok
MiskolcSzabadidőTudomány
Robotépítő és programozó versenyt rendeztek Miskolcon február első hétvégéjén, ahol gyerekek és fiatalok mérték össze tudásukat. Most az országos döntőre készülnek a miskolci diákok.
Symphonic Salsa varázsolta el a miskolci közönséget
MiskolcKultúra
Különleges hangulatú crossover koncerttel lépett színpadra csütörtök este a Miskolci Szimfonikus Zenekar: a Symphonic Salsa esten a Klazz Brothers és a Cuba Percussion közreműködésével a klasszikus zene és a latin ritmusok találkoztak.