Ugrás a tartalomra

Gyereknapi játékdömping és bábelőadás a GYEK-ben

Létrehozva
Gyermeknapot tartottak a GYEK-ben: csütörtök délután a Csodamalom Bábszínház Lúdas Matyi című előadását láthatták a gyerekek, majd ajándékot is kaptak a Segítsünk közösen egy mosolyért Facebook-csoporttól.
Kép
Fotók: Végh Csaba

Osváth Tibor színművész a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, két évvel ezelőtt létrehozták a Segítsünk közösen egy mosolyért Facebook-csoportot. A csoport tagjainak adományaiból vásároltak ajándékokat a gyerekeknek karácsony előtt. – A tavalyi átadás során viszont ezek az ajándékok megmaradtak, ezért úgy döntöttünk, hogy gyereknap alkalmából a GYEK betegeinek adjuk – fogalmazott. A bébi játéktól kezdve, a plüssökön át, a Gazdálkodj okosan társasjátékig minden korosztály megtalálta a kedvére valót.

Kép

Révész János a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója kiemelte: azért nagyon különleges ez az alkalom, mert nem az intézmény kap adományt, hanem közvetlenül a gyerekekhez – a kórtermekbe, játszósarkokba – jutnak el a játékok.

Kép

Ez is érdekelhet

Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.
Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.