Ugrás a tartalomra

"Isten csodálatos jövőt tervezett"

Létrehozva
Negyedik alkalommal rendezik meg a Miskolci és Észak-Magyarországi Regionális Testvéri Találkozót, a MIÉRTT-et.
Kép

A rendezvény idén először a belvárosban, az Erzsébet téren hirdeti Isten szeretetét neves előadókkal és könnyűzenei koncertekkel június 28-30. között. Az összgenerációs keresztyén fesztivált tizenegy gyülekezet szervezi, többek között baptisták, evangélikusok, reformátusok, metodisták és pünkösdiek, vagyis protestáns hitvallású felekezetek is.

Miskolcon évtizedekre nyúlik vissza az Aliansz - Magyar Evangéliumi Szövetségbe tartozó gyülekezetek együttműködése. A lelkészek, lelkipásztorok, gyülekezetvezetők minden hónapban találkoznak, együtt imádkoznak egymás szolgálatáért, a városért, és közösen foglalkoznak az igével. A Diósgyőri Református Gyülekezet részéről érkezett egy felvetés 2015-ben, hogy szervezzenek ezek a gyülekezetek egy közös találkozót.

Kép

A fesztivál megálmodója és szervezője Péter András lelkész elmondta, kettős célja volt az eredeti elgondolásnak. – A hívők erősíthetik egymást, akik pedig még nem hívők, azok megismerhetik Istent. Külön örülünk annak, hogy a korábbi fesztiválok helyszínéről, a Diósgyőri református templom kertjéből beköltözhetünk a belvárosba. Ezzel ugyanis olyanokat is megszólíthatunk, akik csak sétálnak az utcán, valamint olyan fiatalokat is, akik azt keresik, hogy hol tölthetnék el idejüket jó társaságban és hasznosan is – mondta a lelkész. – Isten csodálatos jövőt tervezett nekünk, embereknek. Szereti a világot, és akármilyen nehéz harcaink is vannak néha az életben, összességében véve örömteljes lehet az életünk.

A háromnapos rendezvény résztvevőinek száma az elmúlt években meghaladta az ezerötszáz főt. – A legnépszerűbb programon, Pintér Béla koncertjén több mint ezren voltak, és több százan követték őt online is – mondta Péter András, aki elárulta, idén is tervezik az online közvetítést, valamint Pintér Béla, a legnépszerűbb keresztyén evangéliumi énekese ebben az évben is fellép a fesztiválon.

Előadó lesz még Mike Sámuel és Mészáros Kálmán baptista lelkipásztor, Bánki Lajos, a Golgota Keresztény Gyülekezet lelkipásztora és Cséki Győző, az Üdvhadsereg kapitánya. Fellép a Golgota Gospel Kórus is.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.