Ugrás a tartalomra

Ezért retró: sörrel és virslivel várják a véradókat Miskolcon is

Létrehozva
Tizennegyedszer tart retró véradást szombaton az Országos Vérellátó. A rendezvény célja, hogy szélesebb körben hívják fel a figyelmet a véradás fontosságára. A Miskolci Területi Vérellátó idén harmadik alkalommal csatlakozik a rendezvényhez. Azt mondják ilyenkor ötször annyi véradó fordul meg náluk.
Kép

- Azért jöttem el, mert én is három gyermek édesanyja vagyok, tehát mint szülő is nagyon fontosnak tartom, hogy segítsünk – nyilatkozta korábban egy hasonló véradáson Szabó Zsuzsanna.
A Retro véradást országszerte már tizenegyedik alkalommal rendezik meg. Miskolc idén harmadszor csatlakozik az eseményhez.

- Az általában elmondható, hogy egy nagyon jó hangulatú, tényleg a régi idők véradásait felidéző véradás, ahol ismerősök, baráti társaságok tisztelnek meg bennünket a véradásukkal, de elmondható az előző évek tapasztalatai alapján, hogy szerencsére új véradók is jönnek – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Molnár Attila, Miskolci Területi Vérellátó vezető főorvosa.

A véradókat szombaton reggel 9-től egészen este 6-ig várják a miskolci vérellátóban.

 

 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.