Ugrás a tartalomra

Gyorsabban és sűrűbben indul a szorgalmi időszak

Létrehozva
A szorgalmi időszak kezdetével a város közlekedési vállalata még több járatot indít a Miskolci Egyetemre.
Missing médiaelem.

Ez azt jelenti, hogy a Repülőtér/Bosch és az Egyetemváros között közlekedő 12-es busz, valamint az Egyetemen a Kollégiumoknál és az Olajkutatónál megálló 20-as autóbusz mellett szeptember 8-án, vasárnaptól ismét indul ME gyorsjárat a Tiszai pályaudvar és a Miskolci Egyetem között a Búza tér érintésével.
Szeptember 9-én, hétfőtől pedig

  • a 2-es autóbusz közül a menetrendben aláhúzással jelölt járatok betérnek az Egyetemvárosba, és Miskolctapolca Barlangfürdő irányába nem érintik a Csermőkei utca megállóhelyet;
  • a 20-as autóbusz menetrendjében bekeretezett járatok érintik az Egyetemváros végállomást,
  • és munkanapokon közlekedik a 22-es autóbusz.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.