Ugrás a tartalomra

Rendőr pisztoly lőbajnokságot rendeznek

Létrehozva
Európa, Ázsia, az arab országok és a baltikum rendőrei mérik össze tudásukat az idei nemzetközi rendőr pisztoly lőbajnokságon.
Kép
Fotók: Végh Csaba

Két napon át 10 nemzet 19 csapata versenyez a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban és a Megyei Rendőr-főkapitányság kiképző központjában. A verseny szakmai kihívás és erőfelmérés is egyben. Mivel a lőfegyver használat nagyon veszélyes, ezért kell a képességeket folyamatosan fejleszteni. 

Kép


- Próbáltuk úgy kialakítani a feladatokat, hogy az életszerű szituációkat hoztuk be a versenypályára. Olyan feladatokat összeállítani, amivel a rendőr az életben is találkozhat lőfeladatként. A verseny célja a készségfejlesztés, az ismerkedés, a barátkozás más országokkal, más országoknak a technikáit összehasonlítani a mi technikánkkal - nyilatkozta Taricska Tibor,  B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Kiképző Központjának parancsnoka. 

Kép

Ez is érdekelhet

Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.