Ugrás a tartalomra

Kósa: elégtelenre vizsgázott az ellenzék jelöltállításból

Létrehozva
Elégtelenre vizsgázott az ellenzék jelöltállításból – mondta a Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kósa Lajos kifejtette: összesen 828 Fidesz-KDNP-s jelölt van a polgármesteri posztokra és 128 jelölt indul valamilyen ellenzéki formációban, emellett 387 jelölt élvezi a kormánypártok támogatását az októberi választásokon.

A Fidesz-KDNP szándéka teljesült, és mintegy 8 millióan élnek olyan településeken, ahol lesznek kormánypárti jelöltek – mondta Kósa Lajos.

Az ellenzék célja, hogy minden helyen egy jelöltet állítsanak a kormánypártokkal szemben, nem valósult meg, Budapesten csupán hat kerület lesz ilyen, a 23 megyei jogú város közül kettő, Hódmezővásárhely és Nyíregyháza, a megyei közgyűlési listáknál pedig kizárólag Komárom-Esztergom megye – emelte ki.

Kérdésre válaszolva arról, hogy előző nap Tarlós István nem zárta ki, hogy részt vesz egy főpolgármester-jelölti vitán, Kósa Lajos azt mondta: ez kizárólag a főpolgármester döntésén múlik. Ő személy szerint ebben a formában semmi értelmét nem látja a vitának, mivel az alkalmatlanság áll szemben az alkalmassággal – jelentette ki.

A VIII. kerületi ellenzék ajánlóívekkel kapcsolatos adatkezelési ügyéről szintén kérdésre reagálva azt mondta: ez választási bűncselekmény, amelyben a rendőrség már nyomoz. Majdnem biztosan kijelenthető, Karácsony Gergelyék tudatosan csalnak és bűncselekményt elkövetve próbálják befolyásolni az eredményeket – jelentette ki Kósa Lajos.

(A külső fotót Juhász Ákos készítette a Gárdonyi Művelődési Házban megtartott rendezvényen)

Ez is érdekelhet

Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.