Ugrás a tartalomra

Az Új Lendület Miskolcért csalódott Veres Pálban

Létrehozva
Egykori Földes diákként csalódott Veres Pálban, amiért átengedte a kompenzációs lista első helyét Gyurcsány Ferenc pártjának, és nem ő vezeti azt – jelentette ki Kopcsó Gábor. Az Új Lendület Miskolcért elnöke azt mondta: általános gyakorlat, hogy a polgármesterjelölt a listavezető, ezért is érthetetlen, hogy Veres Pál miért mondott le erről a DK elnökségi tagja, Debreczeni József javára.

– Egykori Földes diákként kedvelem Veres Pált, és értem az elképzelését, hogy polgármesterjelöltként szeretné magát meghatározni. Ha azonban nem az elképzelései szerint alakul a választás, akkor nem tud részt venni a város közéletében. Számomra ezért meglepő, hogy a lista első helyét átengedte Debreczeni Józsefnek, a Gyurcsány párt elnökségi tagjának. Csalódtam Veres Pálban – jelentette ki Kopcsó Gábor.

Kép
Fotó: Parai Roland

Az Új Lendület elnöke elmondta, a civil szervezet mind a 19 miskolci egyéni választókörzetben indít jelöltet, az ehhez szükséges aláírásokat összegyűjtötték. – Nem kis munka volt, hiszen új szereplők vagyunk a miskolci politikai életben – tette hozzá a civil polgármesterjelölt, aki a legnagyobb közösségi oldalon közzétett programpontjai közül most az első kettőt személyesen is ismertette.

Kép

Azokat a fiatalokat, akik pályakezdőként Miskolcon állnak munkába, kiemelt ösztöndíjjal, majd 3 éves pályakezdő pótlékprogrammal, havi 50 ezer forint „Miskolci pótlékkal” jutalmaznák. A Miskolci Egyetemet első helyen választó fiatalok diákhitelét – feltételekkel, de – a városnak át kellene vállalnia. És egy fiataloknak szóló, nagy nyári fesztiválra is szükség van szerintük.

Kép

Új lendületet adnának a béreknek is: az igazgatói fizetések kivételével egységes, mindenkire vonatkozó, 30 százalékos béremelést javasolnak a miskolci önkormányzatnál és a városi holding tagvállalatainál. Azt mondják, ezzel általánosan is nőnének a bérek Miskolcon.

Ez is érdekelhet

Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.